Hajdú János;TEK;

2017-04-12 12:37:00

Hajdu János: kötelező a közelharc a TEK-eseknek

A Terrorelhárítási Központ (TEK) dolgozóinak kötelező a ju-jitsu, évente kétszer vizsgázniuk is kell - mondta a TEK főigazgatója a köztévében.

Hajdu János elmondta, 2010-ben az volt alapfilozófiájuk, hogy két fontos "vonalat" vegyenek fel, a japán ju-jitsut és a K1 szabályrendszerű full contact küzdelmet. Ebből alakították ki az úgynevezett TEK-fightot, amelyben speciális rendőri intézkedési technikát is ötvöznek a közelharccal. A TEK főigazgatója elmondta, különösen a kóros elmeállapotú embereknél fordul elő, hogy mentődolgozót bántalmaznak, akár műveleti egységet is megtámadnak. A TEK munkatársai a legtöbbször igyekeznek elkerülni a fegyverhasználatot, ilyenkor szükség van a közelharcra - fejtette ki. A TEK főigazgatóját annak kapcsán kérdezték, hogy a pénteki budapesti Bellator küzdősportsorozat rendezvényének díszvendége, Royce Gracie edzést tartott a TEK dolgozóinak. Royce Gracie elmondta, néhány új mozdulatot mutatott be, azt is ismertetve, hogyan kell gondolkozni harc előtt.