MSZP;BKV;járatritkítás;bérmegállapodás;BKV-s botrány;

2017-04-28 15:36:00

MSZP: nem járhat járatritkítással a BKV-s béremelés

Az MSZP szerint a fővárosnak úgy kell előteremtenie a BKV-dolgozók 15 százalékos fizetésemelésének fedezetét, hogy az nem járhat járatritkítással vagy más szolgáltatásromlással.  

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte a BKV-dolgozók fizetésemeléséről szóló megállapodást, egyúttal felszólította a főpolgármestert, hogy az ahhoz szükséges 7  milliárd forintos fedezetet a kormánytól kérje el és az ne eredményezzen járatcsökkentést, vagy akár beruházások elmaradását, a karbantartás színvonalának romlását.

A budapestiek mindössze 8 óra alatt befizetett adójáról van szó - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a főváros saját erőből nem tudja előteremteni ezt az összeget, mivel költségvetésének harmadát, 125 milliárd forintot már most is hitelfelvételből, illetve "vagyonfelélésből" fedez. Horváth Csaba ezért azt ajánlotta Tarlós Istvánnak, hogy a miniszterelnökkel "keménykedjen" a fedezet előteremtése érdekében.

Az MSZP budapesti képviselője szólt továbbá arról is, hogy szerintük a főpolgármester saját közlekedési útvonalán előnyben részesíti az autós közlekedést, háttérbe szorítva ezzel a tömegközlekedést, amelyet a fővárosiak kétharmada használ.

Horváth Csaba a 3-as metró szerelvényeinek felújításával kapcsolatban felszólította Tarlós Istvánt, hogy "álljon a sarkára" azért, hogy "az oroszok ne szemetet szállítsanak Budapestre". A szocialista politikus szerint ugyanis, amennyiben nem történik változás, akkor mire "az utolsó szerelvényt átadják, addigra az első elrohad". 

A szocialista politikus ismét felvetette azon korábbi javaslatukat, amely enyhítené az autósok közterületi kamerákkal történő büntethetőségét, továbbá bizonyos esetekben megszüntetné a kerékbilincselés lehetőségét. Horváth Csaba emellett újfent kiállt azon tavalyi kezdeményezésük mellett, amelyben a Szabadság híd nyári időszakban történő lezárását javasolták péntek estéktől vasárnap estékig új helyszínt teremtve ezzel a budapestiek szabadidős tevékenységéhez.