Japán;csőd;

2017-05-06 09:09:00

Így múlik el a világ dicsősége

Döbbenetes a hír. Ámbár nem teljesen váratlan, volt előzménye bőven, de mégis, felér egy közepes intenzitású földrengéssel, amit netán még cunami is követhet. Amelyek, ugye, Japánban nem túl ritkák. Ez a mostani esemény nem éppen akkora és olyan kihatású, mint az a rengés és áradat, amelyek 2011. március 11-én pusztítottak, magukkal rántva a szigetország atomenergia-termelését, de feltehetően ennek következményei is meg fogják rázni az iparágat, szerte az egész világon.

2017. március 24. fekete nap az elsősorban elektronikai termékeiről híres, több mint kétszázezer embert foglalkoztató, szép hosszú múltra visszatekintő japán óriásvállalat életében (két ős-alapítója közül az egyik 1875-ben, a másik 1890-ben hozta létre a cégét, ezekből alakult 1939-ben a világhírűvé vált Toshiba). E tavaszi napon azt jelentette be a japán anyavállalat, hogy csődöt kér atomerőmű-építő üzletágára, elsősorban a Westinghouse Electric Company-re, amelyben 87 százalékos a részesedése (10 százalék erejéig csendes, tehát vétójog és igazgatósági tag nélküli partner még a kazah állami Kazatomprom cég is). A csődöt a több éves veszteség – és talán nem is mellékesen az állandósult műszaki problémák – indokolták.

Pedig a Westinghouse Electric Co. igencsak nagy ambícióval nyomult. Az 1998-ban alakult, mintegy 12 ezer főt foglalkoztató vállalat „Mi vagyunk az atomenergia” jelszóval hirdette magát, vállalva mindenfajta, a nukleáris körbe sorolható tevékenységet, az erőművek tervezésétől, építésétől kezdve a fenntartásig, szolgáltatásokig, az üzemanyag-szállításig. Nem csekély büszkeséggel reklámozta magát a cég: „Szerte a világon a legmegbízhatóbb atomerőműveket kínáljuk, mellettük nukleáris üzemanyagot, automatizálást és működtetést”. Tették mindezt nem is mindig teljesen feddhetetlen eszközökkel. Még emlékezhetünk, hogy amikor Mrs. Clinton, külügyminiszterként, Prágában járt, teljesen nyíltan lobbizott az amerikai társaság érdekében. Vagy amikor az ukrán-orosz viszály erősödésekor igencsak sikertelen kísérletet tett a Westinghouse az ukrán atomerőművek üzemanyaggal való ellátására, amivel – műszaki, illesztési problémák miatt -- komoly veszélyhelyzetet produkáltak.

Most viszont nagy a baj. Mert egyelőre hiába kínálgatja a több mint 9 milliárd dollár éves veszteséggel küszködő Toshiba atomerőműves üzletágát (csuda nagy szám ez a veszteség, nem csak önmagában, hanem azért is, mert háromszorosa a tervezettnek) és vele az amerikai székhelyű, egyéb termékeiről elhíresült cégét, vevő egyelőre nincs a láthatáron. Márpedig csak az Egyesült Államokban négy épülő reaktor várja a befejezést, hozzá még a kínaiak is gondolkodhatnak, kivel készülnek majd el a nagy ország ugyancsak épülőben lévő blokkjai. Márpedig nem kis pénzek és érdekek forognak kockán. Például az USA kormánya 8,3 milliárd dolláros hitelgaranciája, amit a négy amerikai atomreaktor építésekor adott a cégnek. Emellett nyilván egy sereg bedolgozó vállalatot is magával ránt ez a csődbejelentés és a működés felfüggesztése. De maga a japán anyacég is tízezres nagyságrendben tervez elbocsátásokat.

Mindenesetre az új amerikai kormánynak is főhet a feje, élén az elnökkel, akinek „America first” jelszava beteljesítésében nem kis akadályokat támaszthat ez a virtuális cunami.