Állami szájzár

Naponta hallani, látni, olvasni a sajtóban, civil szervezetek nyilatkozataiban azt a már közhellyé kopott megjegyzést, hogy ez vagy az a kormányzati, állami, önkormányzati hivatal, intézmény, személy nem válaszolt a feltett kérdésekre. Ugyancsak gyakori hír, hogy csak perekkel, jogerős bírósági ítéletekkel lehet nagy nehezen kiszedni az illetékesekből mire, hova és mennyi közpénz ment el. Ráadásul a Fidesz-szavazógép elfogadott egy olyan jogszabályt is, hogy csak jókora summa ellenében lehet adatokhoz jutni, ha az adott hivatal szerint a kérés meghaladja a kapacitásukat, és úgymond túlmunkát igényel.

A „szeretetteljes szegregáció” cinikus szlogen szellemi atyja, Balog Zoltán antihumán erőforrás miniszter viszont kijelentette, nem nyilatkozik egy olyan kereskedelmi tévécsatornának, amelynek tulajdonosa sértegette a miniszterelnök „urat”. De ez sem igazolhatja azt a balgaságot, ahogy besétált Orbán csapdájába a magát demokratikus ellenzéknek nevező oldal. Például az MSZP nem hajlandó nyilatkozni a kormánysajtónak, a párt miniszterelnök jelöltje, Botka László pedig nagyon rosszul reagált a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV kommandójának „támadására”.

A Parlamentben már a politikai kabaré minden műfaját bemutatják a kormánypárti frakció tagjai. Ha kamerát, mikrofont látnak és újságírói kérdést kapnak, ki-ki fut mint a nyúl, ki hebeg habog, láthatóan fogalma sincs arról, hogy például mit szavazott meg egy perccel korábban. Azután akadnak a krakéler karakterek, mint Lázár János, Kósa Lajos vagy Németh Szilárd, akik igen eltérő szellemi színvonalon ugyan, de egyformán arcátlan, agresszív stílusban vagy hazudoznak, csúsztatnak, vagy mellébeszélnek a tisztes, egyenes válasz helyett. Pedig nem szívességet tesznek, ha válaszolnak, hanem ezért is mi fizetjük őket.

Ideje feltörni a kormányzati szájzárat.