szakképzés;állattartó szakmunkás;

2017-05-17 10:52:00

Nagy siker a szakképzés? - Állattartó szakmunkásnak senki sem jelentkezett

Kevés a szakember a mezőgazdaságban. Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrár-szakképzésért felelős helyettes államtitkára egy regionális értekezleten elmondta: az ágazatban is megjelenik a szakemberhiány - írja a feol.hu.

Az utánpótlás legégetőbb gondja a mezőgazdasági gépészet. De ilyen terület a pékeké, s a tejipar is, ahol jóval több szakemberre lenne szükség, mint ahányan jelentkeznek. Barna József, az értekezletnek helyet adó intézmény a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója a lappal azt közölte, hogy a húsipari termékgyártó szakmai képzés iránt mutatkozik a legcsekélyebb érdeklődés, pedig az ezt választók jelentős összegű ösztöndíjban részesülnek. Ugyancsak a kelleténél kevesebb a diák az intézmény mezőgazdasági és élelmiszeripari szakgimnáziumi képzésein, így azokat kénytelenek voltak összevonni. Az állattartó szakmunkás képzést pedig jelentkezők hiányában el sem tudta indítani a Szent István iskola.

A teljes cikk itt olvasható.