Urbán Csilla;
vita;színház;klímaváltozás;víz;menekültválság;
2017-05-19 07:46:00
2086., budapesti társasház. A szomszéd feljelenti az egyik családot, mert zugwc-jük van, többször lehúzzák éjszaka, a közwc-n pedig sosem látni őket. Ugyanekkor vidéken az utolsó közkút is kiapadófélben van. A gyerekes családnak döntenie kell: a lezárt határokon át elmenekülnek vagy megvárják, míg teljesen elfogy a víz. Ahhoz, hogy eljussanak Svédországba, minden veszélyt vállalniuk kellene, és közel sem biztos, hogy az új világban boldogulni tudnak. Ez a disztópia, negatív jövőkép a Víz/választó című vitaszínházi előadás gerince. A produkció nemcsak bemutat és bevon, hanem fejleszti a vitakultúrát, amelyből ma Magyarországon igencsak rosszul állunk. Amikor a politikai hatalom, ahogy az azt kiszolgáló propagandamédia érvek helyett érzelmekre alapoz, a kimondott helyett a megszólaló személyiségét támadja vagy egészen egyszerűen ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztat, akkor szinte el is felejtjük, milyen szemben állni a másikkal, meghallgatni a véleményét és vitázni róla. Az előadás épp azt gyakoroltatja a nézőkkel, hogy ha kiállunk valami mellett, akkor hogyan tudjuk a döntésünket érvekkel alátámasztani, esetleg ezzel egy konstruktív vitában meg is győzni a másikat. Vagy ami még fontosabb, a vita során megtalálni a kapcsolódási pontokat és megérteni a másik álláspontját.
Ahhoz, hogy ezt a helyzetet elő lehessen idézni, nincs szükség bonyolult dolgokra. Az előadás egy aktuális válság köré épül: a központi téma a vízhiány, és az emiatt kialakuló elvándorlás. Az öt színész egy játékmester segítségével rövid jelenetekben mutatja be egy család életét, a döntési helyzetekre kihegyezve a történetet. A néző minden jelenet után kérdésekkel szembesül, és válasza szerint ül le a terem két oldalán elhelyezett székekre. Ezt követi egy vita arról, hogy az egyik oldal miért döntött a nem, a másik miért az igen válasz mellett. És milyenek ezek a kérdések? Eldöntendőek, ezért sarkítottak és kiélezettek, sokszor több információra lenne szükségünk a döntéshez. A vitahelyzetben ugyan lehet pontosítani a problémákat, a döntéskényszer azonban jól reprodukálja egy menekült helyzetét. A kérdések sora olyan problémákkal kezdődik, minthogy lehet-e törvénnyel szabályozni a természetvédelmet, az egyéné vagy a hatóságé a felelősség, végül pedig olyan etikai kérdésekig jutunk el, hogy egy szülő kockáztathatja-e a gyereke életét egy jobb életért, vagy van-e jogunk eldönteni, hol szeretnénk élni és kikkel. Ugyan a nézők hajlandóságán is sok múlik, de úgy tűnik, a vitaszínház működik. Közben pedig szakértők és a menekültlétet átélő szemével is látjuk, hogy mi rejtőzik egyes problémák mögött. Például megtudhatjuk, hogy a wc lehúzást érintő megszorítások nem is olyan távoliak, hogy összesen 65 millió ember menekült él menekültként, de ebben a számban még mindig nincsenek benne azok, akik a klímaváltozás miatt hagyták el otthonukat. Ők nem is jogosultak menekültstátuszra.
Mindeközben lehetetlen nem párhuzamot vonni a menekültválság jelenségével, ami az elmúlt időszakban az európai politika központi problémája. Az előadás nagy erénye, hogy nem idegen kulturális környezetbe helyezi a történetet, hanem a jövő Magyarországára, így a szereplőkkel könnyen lehet azonosulni. A vitakultúra fejlesztésén és az egyéni felelősségvállaláson túl így az előadás arról is szól, hogy szolidaritást tudjunk vállalni a sokszor félelmetes, valójában kiszolgáltatottságában, élethelyzeteiben és döntései miatt nagyon is hasonló idegennel.
Info:
Víz/választó
a Journeys Festival International és a Trafó művészeti projektje