Eurostat;gázár;rezsicsökkentés;

2017-05-22 07:24:00

Kiugró hazai gázáremelkedés

Míg 2015 és 2016 második féléve között az európai államok jó részében olcsóbb lett a lakossági gáz, addig Magyarországon másfél százalékkal nőtt a rezsi - közölte az Eurostat. (Mivel tételesen nálunk se emelkedtek a tarifák, az eredményen szakértők szerint leginkább a forint romlása tükröződik. Ugyanakkor más euróövezeten kívüli tagállamok lakossága - a magyarokkal szemben - szintén olcsóbb gáznak örülhetett.) Velünk együtt csak a holland és a svéd háztartási gázár mutat növekedést. A tarifa tényleges mértéke tekintetében pedig az uniós tagállamok közül Bulgária, Románia és Észtország is elénk vág. A vásárlóerő szerint Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el. Az áramár viszont az EU-tagországokon belül Bulgária után nálunk a második legolcsóbb.

A napvilágra került adatok a Fidesz kommunikációs paneljeinek erőteljes átdolgozását tennék szükségessé. (Noha a rezsipropaganda előszeretettel hivatkozik különböző statisztikai adatokra, azok általában tételes valótlanságok. Ennek bizonyítása eddig nem változtatott az Orbán-kabinet propagandacéljaihoz idomított, hamis adatok folyamatos ismételgetésén.) A „nemzeti konzultációs” ív indoklása szerint, míg 2010 és 2015 között az EU-ban átlagosan emelkedtek az áram- és gázárak, addig nálunk jelentősen csökkentek, amit szeretnének „megvédeni”. A jelek szerint ez nem sikerült: most ugyanis szinte csak Magyarországon nem csökkent a rezsi.

Aradszki András energiaügyi államtitkár többször hangoztatott - szakértők által ugyanannyiszor cáfolt - állítását, miszerint csak azokban az államokban nőtt a rezsi, ahol azt a piac és a nem az állam határozza meg, a mostani adatsor értelemszerűen cáfolja. Az - Európát és az Európai Uniót rendszeresen összemosó - pártpropaganda egyik alaptétele az is, hogy nálunk a második legalacsonyabb a gázár. Az Eurostat-felmérés tanúsága szerint viszont az EU-n belül már a dobogóról is lecsúsztunk. A felmérésben szereplő EU-n kívüli európai államok közül szintén több elénk sorol.