Jobbik-Konzervatívok;plakátok;plakátkormányzás;Simicska Lajos;plakátkampány;plakátháború;

2017-06-10 07:01:00

Jobboldali plakátháború

Ha kormánypárti politikus, például Farkas Flórián kerül súlyos korrupciógyanúba, a Fidesz-KDNP előszeretettel hivatkozik az ártatlanság vélelmére. Más esetekben kevésbé működik a jogérzékenység. A kereszténydemokrata Hollik Istvánnak egy újságcikk elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsa: milliárdos méreteket ölthet a „Jobbik-Simicska korrupció”.

A Magyar Idők írt arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított Simicska Lajos plakátcégeinél. A lap szerint a szóban forgó cégek lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallottak be annál, amennyit a Jobbik rendelkezésére bocsátották.

Az adóhatóság csupán annyit közölt, hogy „közérdekű bejelentés” alapján „egy reklámpiaci gazdálkodó” ellen folyik büntetőeljárás. Simicska környezetében – ahogyan azt a Népszavának is megerősítették – úgy tudják, hogy az adóhatóság csak általános vizsgálatot végez náluk. Állítják, hogy a valóságnak megfelelő adatokat adtak le a NAV-nak. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a „fideszes lakájmédia” találgatásaira reagálva tételesen közzétette, hogy pártja melyik hónapban mennyi plakáthelyet bérelt.

Korábban Kósa Lajos fideszes frakcióvezető vádolta azzal a Jobbikot, hogy ingyen vagy nagyon alacsony áron kap plakáthelyeket Simicska cégeitől. Lapunk a Fidesztől és a Miniszterelnöki Kabinetirodától is tájékoztatást kért arról, a kormány igénybe vett-e, illetve milyen mértékben vett igénybe ingyenes vagy kedvezményes hirdetési lehetőséget. Több mint egy hónapja nem kapunk választ.

Közben a Fidesz a kampányidőszakon kívül betiltaná a politikai plakátokat. Az elmúlt hét év tapasztalatai alapján okkal gyanakodhatunk rá, hogy valamilyen trükköt kell keresni a háttérben. László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint az is lehetséges, hogy annyira el kívánják szigetelni a kiábrándult választókat a politikától, hogy a Fidesz tényleg hajlandó lemondani a kampányidőszak előtti plakátolásról.

A szándék egyértelműen az – mondta László Róbert a Népszavának –, hogy a Fidesz gyengítse a Jobbikot és a sok plakáthellyel rendelkező Simicska Lajost. A benyújtott javaslat ugyanakkor valóban önkorlátozó intézkedéseket tartalmaz a kormány számára, és elméletileg azt sem teszi lehetővé, hogy a Fidesz kiszervezze a plakátkampányt például a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vagy a Fidelitas részére. Hisz az előterjesztés úgy szól, hogy minden plakát kihelyezése tilos lenne, ami alkalmas a választói akarat befolyásolására.

Előfordulhat, persze, hogy az utolsó pillanatokban változik a szöveg. Ha mégis így marad, László Róbert akkor is él a gyanúperrel, hogy a kormány megtalálja azt a jogi kiskaput, amellyel felmenti magát a korlátozás alól; de az, hogy hogyan, egyelőre nem világos. Megint más kérdés – tette hozzá –, hogy egy demokráciában mennyiben van létjogosultsága ilyen általános érvényű plakáttilalomnak.