nyomozás;Mazsihisz;plakátok;Simicska Lajos;

2017-06-20 12:22:00

Plakátháború - Tiltakozik a Mazsihisz

Rosszízű és kisstílű húzásnak tartom, hogy a Mazsihiszt is próbálják belekeverni a Simicska Lajos plakátcégeinél folyó adónyomozási ügybe - nyilatkozta lapunknak Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. Ebben az összefüggésben ugyanis olyan látszat keletkezhet, mintha a Mazsihisznek bármiféle takargatnivalója lenne. „Valójában mindössze egy, bruttó 213 ezer forintról szóló szerződést kötöttünk a Mahirrel” – tette hozzá.

A 24.hu adta hírül, hogy a Jobbik plakátszerződésein kívül az adónyomozók MSZP-s megállapodásokat, néhány önkormányzat – köztük a Pokorni Zoltán vezette XII. kerület –, a Mazsihisz és Magyar György ügyvéd szerződéseit is begyűjtötték a Mahír Cityposter Kft. irodáiban múlt csütörtökön. Nevezett cégtől a Mazsihisz a 2016-os egyszázalékos kampányához hirdetőoszlopokon, átlagos méretű plakátok számára bérelt felületet - mondta el a Népszavának Heisler. A szerződés - jegyezte meg - piaci áron köttetett, a 200 ezer forintot alig meghaladó összeg alapján sejthető, hogy minimális számú plakátról van szó.

„A Mazsihisznek nincs mit titkolnia” – hangsúlyozta Heisler. Az eljárást, ahogyan szervezetét megpróbálták belerángatni egy törvénysértés gyanúját felvető ügybe – ráadásul éppen a Jobbikkal egy társaságban –, a Mazsihisz elnöke felháborítónak nevezte és visszautasította.