Mercedes;ámokfutó;körözés;Pornóapáti;

2017-06-26 10:59:00

Felborult egy Mercedessel - Hét megyében is körözték az ámokfutót

Vasárnap kora este egy Mercedes tartott Pornóapáti felől Nárai irányába, amikor a mögötte haladó autós észrevette, hogy cikk-cakkban, egyik útpadkától a másikig közlekedik az autó, miközben az elakadásjelzője is be van kapcsolva. Mire hívni tudták volna a rendőrséget a gyanús autó miatt, a jármű a bal oldali árokba hajtott, ahol egy darabig haladt, majd egy erdei bekötőút beton hídjának ütközött és felborult.

A szemtanúk megálltak segíteni, de az összetört Mercedesből kimászott a sofőr, majd a láthatóan bódult állapotban lévő férfi agresszíven kezdett viselkedni a segítségére sietőkkel, ezután pedig befutott az erdőbe és elrejtőzött.

A helyszínre érkező rendőrök és mentők nem találták meg a férfit azonnal, pedig a rendőrök hangosbemondóval is próbálták rábeszélni, hogy jöjjön elő – írja a vaol.hu.

A járműben nagy mennyiségű készpénz, laptop, telefonok, több névre szóló személyi okmányok is vannak, illetve kábítószergyanús anyagot is találtak.

Nem sokkal később egy szolgálaton kívüli rendőr jelezte, hogy Pornóapátiban, a kocsmában látja italozni a férfit - több kilométerre a baleset helyszínétől -, ezért egy járőrpár a helyszínre ment, ahol elfogták.

A megyei lap úgy tudja, hogy hét megyében összesen nyolc elfogatóparancs van érvényben a férfi ellen, illetve nemzetközi körözés alatt is áll. Továbbá tavaly ő okozhatta azt a sérüléses balesetet is, ami Gencsapáti közelében történt a "kőszegi egyenesben", ahonnét szintén elmenekült. Akkor kutyákkal és repülőgéppel is keresték.