Jazz;MÜPA;Gregory Porter;

2017-06-27 07:47:00

Hét éve feltűnt üstökös

A Müpa évadának csattanós befejezése lesz a kivételes tehetségű amerikai jazzénekes, Gregory Porter koncertje, amely ma este 8 órakor kezdődik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Tavaly megjelent, Take me to the Alley című, világszerte ünnepelt lemezének anyagával érkezik Budapestre; zenekarát a zongora-bőgő-dob trió mellett tenorszaxofon (Tivon Pennicott) és Hammond-orgona (Ondrej Pivec) is erősíti. A 46 éves Porter 2010-ben üstökösként robbant be a tengerentúli jazzéletbe; előtte templomi kórusokban, kisebb klubokban és éttermekben énekelt, mellékszereplőként tűnt fel színdarabokban, musicalekben.

A Kaliforniában felnőtt, hosszabb ideje New Yorkban élő Porter ma is az afro-amerikai vallásos zenét, a gospelt tekinti saját muzsikája kiindulópontjának. Éles szemű producerek látták meg a csiszolatlan gyémántot, s már első lemezét Grammy-díjra jelölték; harmadik albuma, a Liquid Spirit (2014) pedig el is nyerte a Grammyt.

Azóta folyamatosan koncertezik Amerikában és Európában, de nem tartja magát sztárnak: „Ugyanaz maradtam, mint kisfiúként a templomban” – mondta egy interjúban. Híres kolléganője, Dee Dee Bridgewater pedig így méltatta Porter tudását: „Régóta nem volt ilyen kiváló férfi jazzénekesünk. Szerzeményei is gyönyörűek, csodás történetek mesélője.”