újságíró;CNN;

2017-06-27 10:57:00

Kirúgtak három újságírót egy hamis történet miatt a CNN-től

Távoznia kellett a CNN amerikai hírtelevíziótól három újságírónak, mert hamis orosz vonatkozású történetet közöltek.

A három munkatárs azt követően távozott, hogy a múlt héten "oknyomozó riportot" közölt Donald Trump amerikai elnök egyik munkatársa, Anthony Scaramucci pénzügyi szakember és egy orosz bankár közötti állítólagos egyeztetésről. A három újságíró: a Pulitzer-díjra javasolt Thomas Frank riporter, a Pulitzer-díjas Eric Lichtblau felelős szerkesztő, aki nemrégiben érkezett a CNN-hez a The New York Times című napilaptól és Lex Harris, az oknyomozó riportokért felelős szerkesztő. 

A sztori - meg nem nevezett forrásokra hivatkozva - arról szólt, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága vizsgálatot folytat egy tízmilliárd dolláros orosz befektetési alap vezérigazgatója, Kirill Dmitrijev és Anthony Scaramucci közötti megbeszélés ügyében. A találkozóra a CNN szerint a Trump beiktatási ünnepsége előtti napokban került volna sor. A CNN azt állította: demokrata párti szenátorok tudni szeretnék, hogy a megbeszélésen valóban szó volt-e az Oroszország ellen hozott szankciók feloldásáról, amely az orosz befektetési alapot is érintette volna. 

A híranyag botrányt okozott, és a CNN szóvivője bejelentette: a riportot visszavonták, a televízió honlapján már nem szerepel, és írásban kértek bocsánatot Anthony Scaramuccitól, aki a bocsánatkérést elfogadta. 

Scaramucci még pénteken perrel fenyegette meg a hírtelevíziót, amelynek vezetése ezt követően vonta vissza és törölte honlapjáról a hamis riportot. Az újságírók ezután mondtak le, de az esetet a CNN csak hétfőn este hozta nyilvánosságra. A tévé szóvivője részleteket nem közölt, s elhárított minden érdeklődést. Így nem derült fény arra, hogyan kerülhetett adásba a riport, és miért nem ellenőrizték az újságírók állításait. 

Donald Trumpnak régóta - már a választási kampány idejétől - feszült a viszonya a CNN-nel. A televízió tavaly nyíltan a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton mellett kampányolt, s bocsánatot is kellett kérnie, amikor kiderült, hogy a választást megelőző egyik elnökjelölti vitában Clinton előre megkapta a műsorvezetői a kérdéseket. Donald Trump a csatornát "hamis hírek" televíziójának minősítette és még soha nem adott interjút neki.