Áder János;Déli pályaudvar;

2017-07-11 18:49:00

Áder János szerint nem fütyülték ki őt a Déliben

Cáfolta Áder János köztársasági elnök a hvg.hu minapi cikkét, miszerint Áder a napokban a Déli pályaudvaron barátkozni próbált a vonatra várakozókkal, ám többen kifütyülték őt. Az elnöki közlemény szerint nem volt füttyszó – még a kalauzé sem - az édesanyák emlegetésének pedig sem szem, „sem fültanúja, sem érintettje nem volt”, ő pusztán a lányát várta a peronon. Az államfő saját történetét egy Deák Ferencről szóló adomához hasonlította.

Mint a Népszava is beszámolt a hírről: a köztársasági elnök egy biztonsági őr kíséretében, vélhetően nem hivatalos programként sétált végig vasárnap délután egy Balatonra tartó és már késésben lévő vonat mellett. Sokakkal szót váltott, de váratlan gesztusa sem nyerte el az utazóközönség tetszését. Többen fütyülni kezdtek, amikor meglátták az utóbbi időben több vitatott jogszabályt (lex CEU, civiltörvény, plakáttörvény) aláíró államfőt, aki – a hvg.hu szerint – inkább visszavonulót fújt. 

Áder úgy javította ki az írást, hogy nem indult, hanem érkezett a vonat. "Nem sétáltam végig a vonat mellett, hanem a peron végén vártam. Nem beszéltem egyetlen utassal sem, csak néhány – szintén a gyermekére váró – szülővel. Füttyszó – még a kalauzé sem – nem hallatszott. Az édesanyák emlegetésének sem szem, sem fültanúja, sem érintettje nem voltam. A történet minden további elemében igaz" - írta, majd Deák Ferenc egyik korábbi sztorijával illusztrálta, hogyan szoktak ferdíteni az újságok.

"Nemcsak manapság fordulnak elő ilyen furcsaságok, arra jó példa Deák Ferenc esete. Egy pesti újság 1870-ben a következő tréfás történetkét közölte. „Deák Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a városligetnek. Legújabban azonban az állatkertet látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát. Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta fölkeresni a medve-ketrecet: esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy nyújtja be pártfogoltjának. A minap ismét egy nagy darab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó ez úttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak a zsemlyét, de az egész esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szakgatá. Az „öreg úr” jóízűt nevetve mondá: – Ejh, ejh, hát a medvevilág is tud hálátlan lenni! És esernyő nélkül távozott.”

Eddig a történet. Deák Ferenc, mikor baráti körben felolvasták előtte, ezt mondta rá:
“ – A dolog igaz. Magam láttam. Csak az a kis különbség van benne, hogy nem annyira velem történt, mint egy öreg asszonysággal. Aztán nem is medve volt a ketrecben, hanem majom. Aztán nem is az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az asszonyság nagyon sajnálta a kalapot; de hogy valamit szólt volna, azt nem hallottam… Egyéb részleteiben az egész történet való… – végezte alig észrevehető mosolygással.” - idézte az államfő Deák történetét a keh.hu-n.