olimpia;NOB;Nemzetközi Olimpiai Bizottság;

2017-07-12 07:55:00

Budapest olimpia nélkül maradhat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tegnap úgy döntött, hogy a NOB szeptemberi kongresszusán egyszerre döntenek a 2024-es és a 2028-as olimpia odaítéléséről. Magyar szempontól ez azt jelenti, hogy Budapestnek a 11 év múlva sorra kerülő ötkarikás játékok megrendezésére sincs esélye, mivel ennek házigazdája szinte biztosan az Egyesült Államokbeli Los Angeles lesz.

A magyar pályázatot azt követően vonták vissza, hogy a Momentum Mozgalom Budapesten tartott aláírásgyűjtésén elegendő szignó gyűlt össze arra: referendumot írjanak ki a kérdésről. Fürjes Balázs, a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője áprilisban, az Insidethegames.com-nak adott interjújában ezzel kapcsolatban azt mondta, minden tervezett beruházást megvalósítanak, ami azt is jelenti, hogy „a 2024-es projekt releváns lehet 2028-ban, vagy 2032-ben”.

Az „olimpiai álomból” azonban egyelőre biztosan nem lesz valóság. A 2024-es rendezés toronymagas esélyese Párizs. Emmanuel Macron francia elnök is nagy lehetőségnek nevezte az olimpiát. Los Angeles, mint említettük, szintén biztos befutó négy évvel később. A NOB kongresszusát szeptember 13-án rendezik meg a perui fővárosban.

Thomas Bach, a NOB elnöke történelminek nevezte a kettős odaítélésről szóló döntést. Legutóbb 1921-ben döntöttek egyszerre két olimpia házigazdájáról, akkor az 1924-es játékokat éppen Párizsnak, míg az 1928-ast Amszterdamnak ítélték oda. Korai ugyan a 2032-es rendezésről beszélni, ám India jelezte: érdekelné az ötkarikás játékok lebonyolítása. Már most biztos: Budapestnek nehéz lesz versenyeznie Újdelhivel.