antiszemitizmus;Soros György;plakátkampány;

2017-07-12 10:34:00

Soros György is megszólalt

Soros Györgyöt elkeseríti az ellene irányuló magyarországi antiszemita kampány – olvasható a Guardian című brit lap internetes oldalának kiemelt hírei között.

A beszámoló idézi a 86 éves pénzember nyilatkozatát, miszerint a jelenlegi magyar rezsim – tudatosan megtévesztő kampánya részeként - az antiszemita ábrázolás eszközéhez nyúlt, és ez számára elkeserítő. A Guardian megírja, hogy a nagy számban kihelyezett sorosozó plakátokat számos esetben „büdös zsidó” felirattal, illetve Dávid-csillaggal firkálták össze.

Soros György köszönetet mondott azért, hogy a magyarországi zsidó közösség vezetése – számtalan más polgártárssal együtt – felemelte a szavát, olvasható a Guardian beszámolójában, amely kitér arra, hogy Heisler András, a Mazsihisz vezetője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt a mérgező üzenetet hordozó plakátkampány beszüntetésére, valamint több ellenzéki aktivista és állampolgár megkezdte a plakátok eltávolítását.

A lapszemlét a Klubrádió honlapján olvashatja.