Szerbia;béremelés;Vucic;

2017-07-12 12:20:00

Idén is emelik a béreket Szerbiában

Aleksandar Vučić szerb elnök a Szerb Haladó Párt 2019-ben esedékes kongresszusán tesz javaslatot arra, hogy ki legyen az utódja a politikai szervezet élén – közölte a Vajdaság Ma. A szerb államfő ígérete szerint az idén is és jövőre is növelik a béreket és a nyugdíjakat. Hogy mennyi, még nem tudni.

A reformok sikere leginkább a polgároknak, főleg a nyugdíjasoknak köszönhető – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő. „A legfontosabb az volt, hogy stabilizáljuk a költségvetést és lehetővé tegyük a gazdasági növekedést. Most folytatni kell ezt az irányzatot" – fogalmazott a Happy TV vendégeként.

Azt ígérte, szeptemberben emelik a minimális órabért. Vučić azt mondta: szavatolja, hogy 10 százalék alá faragják le a munkanélküliség arányát. Ismételten hangsúlyozta, hogy Szerbia továbbra is baráti kapcsolatokat ápol Oroszországgal, de célkitűzése az európai uniós tagság. Az államfő szkeptikus a Koszovóval folytatott párbeszéd sikerét illetően, de a tárgyalásra mindig nyitott marad.