BKV;sofőr;"fejpénz";

2017-07-13 17:09:00

Fejpénzt kap a BKV-s, ha kerít egy buszsofőrt

60-100 ezer forinttal jutalmazza azt a dolgozóját a közlekedési társaság, aki buszvezetőt szerez. Hozz egy autóbuszvezetőt! szlogennel mozgósító kampányt indított dolgozói körében a BKV. Ajánlási díjat fizetnek annak a kollégának, aki C, D vagy D+GKI igazolványos sofőrt hoz a házhoz. A BKV-hoz becsalogatott autóbuszvezetőkért az említett kategóriák szerint fejenként bruttó 60, 80, illetve 100 ezer forintot fizet a közlekedési társaság. „Mindenkinek jól jön az extra bevétel! Segíts nekünk és mi megháláljuk!” - ilyen mondatokkal igyekeznek toborzásra ösztönözi munkavállalókat.

Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke ugyan nem ismeri az intézkedés hátterét, de meggyőződése, hogy az utóbbi évek bérpolitikája vezetett ide. „A területért felelős vezető sem tett meg mindent, az elvándorlás megakadályozásáért, pedig a folyamatokat lehetett látni” - emlékeztetett az előzményekre. Szabó szerint további hátrány, hogy a megszüntették a korkedvezmény intézményét, ami a nőknél 4 évenként, férfiaknál 5 évenként 1-1 év korkedvezménnyel járt.

A csoportos létszámleépítések, amiket teljesen feleslegesen hajtottak végre, szintén abba az irányba hatottak, hogy jelentős munkaerőhiány keletkezzen a sofőrök között. Mindezektől függetlenül a szakszervezeti vezető mindenkit arra biztat, jöjjön a BKV-hoz dolgozni.

A pénzcentrum számolt be arról július elején, hogy 200 ezer forint körüli nettó fizetésért toboroz sofőröket a BKV. Fizetett munkaviszonyt ígérnek már a képzés időtartamára, a tanfolyam után 1300 forintos alap óradíjat és cafeteriát, ingyenes utazást a BKV járatain két hozzátartozónak, vidéki munkavállalók részére munkásszállást.

A BKV sofőröket érintő humán erőforrás gazdálkodása szélsőséges hullámokat vet. Tavaly csak az első félévben 340 munkavállalójától vált meg a társaság, főképpen az autóbuszos és trolibuszos üzemigazgatóságtól rúgtak ki munkavállalókat. Az óbudai buszgarázs bezárását tavaly hónapokig lebegtették, végül levette napirendről a cégvezetés. Ha meglépik, több száz dolgozó hagyta volna ott a BKV-t. Azóta már felhagytak a leépítéssel, gőzerővel a sofőr létszám pótlásán dolgoznak. Amire szükség is lesz, ha ősszel valóban elindul a 3-as metró alagútjának felújítása, és az ahhoz kapcsolódó buszos metrópótlás. Az óbudai buszgarázs is ennek köszönheti, hogy megmaradt.