plakátkampány;

2017-07-17 08:02:00

Cinkos, aki néma

Mint a Magyarországon honos nemzetiségek sorsáért egykor hivatalosan, lélekben most is bizonyos felelősséget viselő, értük, értünk aggódó társuk fordulok a magyarországi nemzetiségi szervezetekhez, polgárokhoz. Bár a magyar történelem oktatás nem szentelt túl nagy figyelmet ennek a témának, de azért sokan ismerjük, mi történt ebben az országban a húszas évektől kezdődően több évtizeden keresztül. Hogyan manipulálták az egymást követő rezsimek az ország polgárait. Hogyan uszítottak mindig a kiszemelt áldozat ellen és hogy mi lett a vége. A legszörnyűbb sorsot a zsidóságnak szánták, majd ezt követték a németek és a szlovákok. Volt olyan időszak, amikor a szerbek voltak soron, és persze az „ősellenség”, a románok. A romák meg mindig aktuálisak.

Az ismert mondás szerint a történelem ismétli önmagát, de manapság ennek nyilvánvaló jelei is szembetűnnek. Mint akkor, most is a „leghálásabb” bűnbakon, a zsidóságon kezdik. A rezsim aljas plakátkampánya minden jóérzésű embert fel kell, hogy háborítson. De ha valakinek, akkor nekünk, nemzetiségeknek saját, jól felfogott érdekünk is azt diktálja, hogy ne maradjunk némák. Ne feledjük, hogy mint egykor, most is mi leszünk a következők!

Az se tévesszen meg senkit, hogy most éppen leszedik a plakátokat. E mögött nem a pusztító szellem, hanem csak a politikai taktika változása keresendő.

Ne kövessük el újra a hallgatás cinkosságát. Most már tudjuk, az nem ment meg bennünket. Ellenkezőleg. Ez az alapjában véve végtelenül önző, de gyáva, mert morálisan gyenge, megvetendő rezsim csak az erőből ért. Hát mutassuk meg a szolidaritás erejét! Biztos vagyok benne, hogy számíthatunk a tisztességes többségre ebben az országban. Azokra, akiket nem vakít el a hazug nacionalista propaganda, azokra, akik tisztában vannak azzal, hogy mi, ennek a hazának a tisztességes, jóakaratú polgárai vagyunk többségben.

Ne hagyjuk, hogy egy elvakított kisebbség nevessen a végén és uralkodjék felettünk.