gyújtogatás;Mezőcsát;

2017-07-18 11:04:00

Gyújtogatás Mezőcsáton - Két gyermek maradt árván

Egy egész település áll elképedve az egyik mezőcsáti férfi, B. Csaba bestiális tette előtt.

A férfi – amint arról a Népszava is beszámolt - az éj leple alatt, hidegvérrel felgyújtotta saját házát, amelyben lakótársa, H. Róbert és annak három gyermeke, köztük a másfél éves Cintia is aludt. A 12 éves fiú és 14 éves nővére még kijutott a lángok közül, azonban Róbert és Cintia nem menekültek meg.

– Csaba és Róbert távoli rokonok voltak. Nagyon sokat vitáztak, legfőképpen arról, hogy kié is a ház, amelyben élnek. Bár mindketten jogosan éltek ott, és Robi hajlott is volna a békés együttélésre – mesélte a Blikknek a család egyik ismerőse.
Csaba már nem először fenyegette meg Robiékat, hogy végez velük, vagy rájuk robbantja a házat, de azt sosem gondoltuk volna, hogy egyszer be is váltja a fenyegeté­seit.

Róbert egyik rokona azt mondta, hogy mivel a gyermekek édesanyja Cintia születése után meghalt, ezért most a kicsik árván maradtak. Jelenleg a nagymamánál vannak, aki viszont súlyos beteg, nem biztos, hogy képes ellátni őket.

A gyújtogatás után a tettes meg sem próbált segíteni a bent alvókon, elmenekült, másnap fogták el a rendőrök, ellene emberölés miatt indítottak eljárást.