üzemanyag;benzin;

2017-08-01 07:25:00

Nőnek az üzemanyagárak

Szerdától 2 forinttal drágul a benzin és hárommal a gázolaj. Ennek megfelelően számításunk szerint átlagosan mindkét termékért 342 forintot kérhetnek a kutaknál. (Helyszíntől függően ettől akár 20-30 forintos eltérések is lehetségesek.)

Július eleje óta ez a harmadik, hasonló mértékű emelés, igaz, a mostanit három hét szünet előzte meg. A nemzetközi olajpiac ugyanakkor a legkevésbé se ilyen nyugodt. A június közepi, 45 dolláros mélypont óta az Európában irányadó Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 52 dollár közelébe kúszott fel, ami jóval több mint tíz százalékos emelkedés. A július 21-i 48 dollárhoz képest az ugrás szintén erőteljes.

Elemzők szerint még mindig tart Szaúd-Arábia döntésének hatása, mely szerint önként 6,6 millió hordóra csökkenti napi olajkivitelét, ami egymillió hordóval kevesebb, mint tavaly augusztusban. Igaz, azóta, tavaly novemberben a Kőolaj-Exportáló Országok Szervezete (OPEC), illetve a vele együttműködő külső tagok már megállapodtak egy termeléscsökkentési lépésről, amit a többség – szokatlan módon – betartott, így áprilisban meg is hosszabbították azt. Az OPEC és a külső tagok múlt hét hétfői, szentpétervári értekezletén eme, a termelés 1,8 millió hordós visszafogását célzó megállapodás jövő márciust követő fenntartása mellett szálltak síkra. Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter szerint néhány tag – elsősorban Irak és az Egyesült Arab Emírségek – fegyelmezetlenségei ellenére jelentős kínálat tűnt el a piacról, ami emeli az árakat. A kínai igények szintén emelkedhetnek.

Grád Ottó, a nagy hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a múlt héten nem osztotta a további rövid távú áremelkedésre vonatkozó előrejelzéseket. Szerinte több állam – így Venezuela vagy Líbia – is kipótolhatja a fegyelmezett OPEC-tagok termeléskiesése okozta hiányt. Megjegyzendő: szintén ugyanígy tehetnek az amerikai kontinens palaolaj-kitermelői, amelyek eddig is saját hasznukra fordították a kartell önsanyargató döntéseit.