hulladék;minisztérium;minisztériumi dolgozó;bürokráciacsökkentés;

2017-08-11 14:37:00

Dagad a kormány - Megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma

Miközben a kormány a bürokráciacsökkentést hirdette, és több tucat kormányzati háttérintézmény szűnt meg, megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma, ráadásul folyamatosan drágul az egyre csak dagadó állam működtetése is - írja a Világgazdaság.

Bár csak két minisztérium tölti fel a kormany.hu-ra rendszeresen a foglalkoztatottsági adatait, a különböző beszámolókból tudni, hogy a földművelésügyi tárcánál közel kétszázzal dolgoztak többen június végén, mint 2010-ben, 932-en, a Honvédelmi Minisztérium 150 fővel bővült 647-re, a fejlesztési minisztérium megháromszorozta méretét 912-re, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig harmadával bővült, 989 főre.

A Világgazdaság szerint a személyi kiadások a létszámnövekedéssel együtt duplázódtak: a 2010-es 981 milliárdról 1960 milliárdra. A jövő évi költségvetés pedig már 2407,2 milliárd forintos előirányzattal számol. Hét éve az összes kiadás 7 százalékát költötte a kormány az állami dolgozók bérére, jövőre ez már 12 százalék lesz.

A gazdasági lap júliusban kereste az összes minisztériumot a létszámnövekedéssel kapcsolatban, de eddig sehonnan sem kaptak választ.

Az Emmi-nél kirúgást és káoszt hozott a bürokráciacsökkentés
A dolgozók számának növekedése azért is furcsa, mert a Népszava július közepén még arról számolt be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) például negyven embert bocsátott el, és további százat nem vett át négy egészségügyi háttérintézmény beolvasztásakor. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint -, aki a parlamenti államtitkárnak nyújtotta be kérdését - noha korábban a kabinet állította: a kormányzati bürokrácia-csökkentő programmal végül senki nem kerül az utcára, Rétvári Bence válasza mindezt cáfolja. Persze az, hogy száz embert nem vettek át az Emmi-nél, jelentheti azt is, hogy az illető nyugdíjba ment, vagy tovább foglalkoztatják, csak nem alkalmazottként, hanem munkaszerződéssel vagy más formában.
A bürokráciacsökkentő program részeként összesen mintegy 73 háttérintézményt szüntetett meg a kormány. Az Emmi 26 háttérintézményéből 10 maradhatott önálló. Az idei költségvetés alapján a jogutódlással beolvasztott intézményeknek a működésüket 20 százalékkal kisebb összegből kell megoldaniuk. Csak az egészségügyi szakigazgatáshoz tartozókból az eredeti tervek szerint 150 ember elbocsátottak volna el - írta meg lapunk júliusban.