Fidesz;plakátok;Simicska;Magyar György;

2017-09-28 14:38:00

Magyar György: durvaságra csak durvaság lehet a válasz

Bíróságon kezdeményezzük majd, hogy a kormányhivatalokat tiltsák el a jogellenes magatartástól, azaz a plakátok letépésétől – ezt nyilatkozta a Simicska Lajos cégeit is képviselő ügyvéd a Klubrádiónak. Magyar György szerint az eljárás a magántulajdonhoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot egyaránt sérti. Az ügyvéd kijelentette, hogy fel kell venni ezt a harcmodort, durvaságra csak durvaság lehet a válasz.

A kormány tagjait gengszterként ábrázoló plakátok társadalmi célú üzeneteket közvetítenek, azzal, hogy a kormányhivatalok ezeket eltávolítják, sérül a szólásszabadsághoz való jog - erről már a Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahir Cityposter Kft. tanácsadója beszélt rádió reggeli műsorában. Puskár Anett szerint az országgyűlés fideszes többsége által elfogadott plakáttörvényt abszurd és alkotmányellenes, de a kormányhivatalok ezt a szabályozást sem tartják be, amikor letépik a plakátokat.

Előzmények: Simicska sérti a településképet

 Közben a Jobbik ma sajtótájékoztatón jelentette be:  bírósághoz fordulnak plakátjaik leszedése miatt. Volner János a Pest megyei Kormányhivatal V. kerületi épülete előtt arról beszélt, hogy a kormányhivatalok, "azért, mert Orbán Viktor így parancsolta nekik", alkotmány- és törvénysértő módon kezdték leszedni a Jobbik óriásplakátjait. (MTI)