futball;magyar válogatott;Bernd Storck;Eppel Márton;

2017-10-03 07:57:00

Megtartaná jelenlegi pozícióját a magyar fociválogatott

A harmadik hely megszerzése a legfontosabb célja a magyar labdarúgó-válogatottnak a soron következő két világbajnoki selejtezőn, szombaton Svájcban és kedden, Budapesten Feröer-szigetek ellen – ezt Eppel Márton, az együttes és a Budapest Honvéd támadója mondta Telkiben, ahol a kerettagok vasárnaptól a szerdai kiutazásig készülnek a következő erőpróbákra.

„Lenne miért visszavágnunk Svájcnak, akiről tudjuk, hogy jó csapat, ám mindent megteszünk majd ellene” – utalt a csatár a két csapat tavaly őszi, budapesti mérkőzésére (a Groupama Arénában 3-2-re nyertek a vendégek – a szerk.), majd elmondta: szeretné megszerezni az első gólját címeres mezben.

A Ferencváros játékosa, Lovrencsics Gergő elmondta, várhatóan szélsőként szerepel majd, bár a végső döntés természetesen a szövetségi kapitányé. A klubjával a legutóbbi négy fordulóban 12 pontot szerző futballista újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy kellően motiváltan készül, abban bízva, hogy mindez a pályán is látható lesz majd.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint bár a sérülések és az eltiltások miatt tartalékos a keret, a jelenlegi játékosállomány nem összehasonlítható az Andorrában vereséget szenvedő együttessel. Storck azt mondta, szeretné, ha csapata – ellentétben a Portugália elleni selejtezővel, ahol Priskin Tamást kiállították – Bázelben 11 emberrel fejezné be a mérkőzést, ott pedig abban bízik, hogy csapata a kemény védekezésből átváltva tud majd támadni. „Ne bújjunk el, játszunk bátran” – fogalmazta meg kérését a csapattagok felé.

A selejtezősorozat B-csoportjában Magyarországnak már nincs esélye a továbbjutásra, Svájc és Portugália mögött a harmadik helyen áll.