Hirdetések;vita;olló;szúrás;Jászai Mari tér;

2017-10-07 16:54:00

Ollóval szúrta meg vitapartnerét

Ebben az egymásnak ugrasztott országban képtelenek vagyunk elviselni a "másikat". Legyen az menekült ("migráns") vagy csak az, aki emberségből szót emel értük, vagy fideszes, vagy emeszpés, vagy dékás, vagy öreg, vagy fiatal, vagy lassú, vagy gyors, vagy kerékpáros vagy autós, vagy gyalogos, vagy mindegy, csak más, nem ÉN. Vajon a zsebében volt az olló, amit elviselhetetlen dühében amiatt amit az a "másik" mondott, előkapott, és szúrt? Mi lenne itt, ha szabad lenne a fegyverviselés, mint Amerikában? 

Hír a rendőrség honlapjáról: 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi 2017. október 6-án 15 óra és 16 óra között Budapest XIII. kerületében a Jászai Mari téren a parkban előzetes szóváltást követően egy ollóval megszúrta a sértettet, majd elhagyta a helyszínt. Az elkövetőről egy biztonsági kamera felvételt készített, itt látható.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.