magyar válogatott;MLSZ;Bernd Storck;

2017-10-12 12:40:00

Kedden dől el, kirúgják-e Bernd Storckot

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jövő hét kedden értékeli a világbajnoki selejtezősorozatot, amelyet Feröer 1–0-s legyőzésével a harmadik helyen zárt Bernd Storck együttese.

A Blikk emlékeztet, hogy az MLSZ-elnök, Csányi Sándor a közmédiának már elmondta, több olyan eredmény is született a kvalifikációban, amely nem felelt meg a várakozásoknak, így az andorrai vereség, vagy a feröeriek elleni összecsapás. Hozzátette, jövő kedden az elnökség meghallgatja szakemberek véleményét, valamint a válogatott vezetését és természetesen a szövetségi kapitány beszámolóját is, s ezt követően kell a megfelelő döntést hoznia, hogy Bernd Storck marad-e vagy sem.

Csányi Sándor azt is mondta, természetesen a legfontosabb, hogy a válogatott ott legyen a 2020-as Európa-bajnokságon, amelynek az egyik házigazdája is lesz, éppen ezért óriási „baj és szégyen lenne”, ha nem kvalifikálná magát.