újságíró;Veres;Koszovó;

2017-10-13 22:48:00

Ismét megvertek egy oknyomozó újságírót

Megverték Vehbi Kajtazi koszovói oknyomozó újságírót, az Insajderi című hírportál fő- és felelős szerkesztőjét pénteken Pristinában - számolt be a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján. Vehbi Kajtazi ugyanannak az oknyomozó portálnak a vezetője, mint az augusztusban megvert Parim Olluri. Mindkét újságírót a híroldalon megjelent cikkei miatt érte támadás. 

Vehbi Kajtazit péntek délután verték meg, amikor egy kávézóból indult hazafelé. A rendőrség elfogott egy gyanúsítottat. A koszovói sajtó szerint a lefogott férfi nem a támadó, hanem annak barátja, aki a helyszínen volt az ütlegelés idején. Az Insajderi vezetője a sajtónak elmondta: azonnal felismerte a támadóját, és biztos abban, hogy a hírportálon megjelent cikkek miatt támadt rá. A támadó nevét azonban nem árulta el az újságíróknak.

Két hónappal ezelőtt az oknyomozó portál másik vezetőjét azért támadták meg, mert az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) korrupt parancsnokairól jelentetett meg cikkeket. Parim Olluri most azt mondta, kollégáját szerinte azért bántalmazták, mert az egyik kormánypárti politikus, a Koszovói Kezdeményezéshez (Nisma) tartozó Milaim Zeka állítólagos csalásairól és visszaéléseiről írt.

Ramush Haradinaj miniszterelnök azonnal reagált az esetre, és leszögezte, kormánya minden, újságírókat ért támadást elítél.
Az újságíró-szervezetek a tavalyi esztendőben húsz olyan esetről tudnak, amikor megtámadtak vagy munkájában ellehetetlenítettek egy koszovói sajtómunkást. Az idei esztendőben eddig kevesebb támadás történt, mint a 2016-os év ugyanezen időszakában, ám megnőtt a fenyegetések száma, főleg a közösségi oldalakon. Tavaly két nagyobb támadás is történt: előbb az RTK pristinai közszolgálati televízió épületére, majd az RTK vezetőjének otthonára dobtak kézigránátot.