Merkel;alsó-szászországi választás;

2017-10-16 11:06:00

Merkelt hibáztatják

A CDU gazdasági tanácsa szerint Angela Merkelt is felelősség terheli amiatt, hogy a kereszténydemokraták 1959 óta a legrosszabb eredményt érték el a vasárnapi alsó-szászországi tartományi választáson. „A szereplés okai a szeptember 24-i szövetségi választásban keresendőek” – közölte a szervezetet főtitkára, Wolfgang Steiget a Bild lapnak. Annak a véleményének adott hangot, hogy a CDU nyolc százalékos visszaesése után nem kezdődött vizsgálat, s túl szépnek állították be az eredményt. Mint mondta, a vasárnapi voksoláson azok szenvedtek vereséget, akik azt állították, mindent jól csináltak, s azok nyertek, akik azt közölték, megértették a választók üzenetét.

Bernd Althusmann, a CDU alsó-szászországi listavezetője az ARD-ben szintén arra panaszkodott, hogy a CDU országos lefelé ívelő trendje igen negatív hatással volt a kereszténydemokratákra. „A végén ellenszélbe kerültünk” – fejtette ki. A CDU 34,7 százalékot szerzett, ezzel 1,3 százalékkal esett vissza a 2013-as voksoláshoz képest.  Az eredmény azért is Merkel személyes veresége, mert a választási kampány folyamán ötször is ellátogatott a tartományba, hogy segítse a CDU listavezetőjének választási hadjáratát. Ám a jelek szerint ez a fegyver éppen fordítva sült el.

A CDU rossz szereplése megnehezíti a koalíciós tárgyalásokat, hiszen a potenciális koalíciós partnerek, kihasználva a kancellár mostani gyengeségét, a tervezettnél is több feltételt támaszthatnak ahhoz, hogy részt vegyenek a következő kormányban. Amennyiben nem jönne létre a Jamaica-koalíció, úgy előrehozott választást kellene rendezni, ezt azonban a kancellár mindenképpen el akarja kerülni, ráadásul Európának sem hiányozna a német instabilitás. A nagykoalíció folytatása továbbra is teljesen elképzelhetetlen.

Miközben Angela Merkel számára a lehető legrosszabbkor jött a választási vereség, mindössze három nappal a koalíciós egyeztetések előtt a CSU-val, a liberális FDP-vel, valamint a Zöldekkel, fellélegezhet Martin Schulz, aki épp a parlamenti választás után könyvelhette el az első győzelmet pártelnökként. Szeptember 24. előtt ugyanis mindhárom tartományi voksoláson vereséget szenvedett az SPD, amelyen már ő mondhatta magát a szociáldemokraták elnökének. Bár a szövetségi választás után senki sem követelte a lemondását, s egyelőre utódjelölt sincs a színen a pártban, amennyiben az SPD újabb fontos bástyáját is elvesztette volna, az Európai Parlament volt elnökének alkalmassága is felmerülhetett volna. Különösen szembetűnő a kiváló eredmény, ha azt összehasonlítjuk a négy lvvel ezelőttivel: az SPD 37,2 százalékot szerzett most, 2013-ban, a legutóbbi alsó-szászországi választáson pedig 32,6 százalékot. Mindez azt is jelenti, hogy Stephan Weil marad a tartományi miniszterelnök. Ráadásul az SPD csaknem húsz éve nem tudta a legjobb eredményt elérni a tartományban.  Az SPD szereplése azt is jelzi, jó döntés volt a szociáldemokrata pártvezetéstől, amikor a szövetségi választás után úgy határozott: ellenzékbe vonul.