Kívül tágasabb?

Amikor idén júniusban Varga Mihály gazdasági miniszter egyértelműen kuruckodó kijelentést tett, miszerint "nem sürgős bevezetni a magyar eurót, szándékosan nem teljesítünk minden feltételt, ami a közös pénzhez kéne", tudni lehetett, hogy egyáltalán nem lefutott a meccs. Már csak azért sem, mert a magyar tárcavezető kötelezettségszegésre buzdított, hiszen a 2004. májustól érvényes uniós tagságunkkal együtt vállaltuk, hogy gazdaságunk olyan pályára áll - a Brüsszel jelentős mértékű támogatása jelentette hátszéllel -, amely az európai közös pénz minél előbbi bevezetését eredményezi. Ezt szolgálja az évről évre felfrissített Konvergencia-programunk is.

Miniszterünk nyári elszólása óta azonban - a szó szoros értelmében - nagyot fordult a bennünket körülvevő világ. Előbb Románia, Bulgária majd a közös pénztől oly soká ódzkodó - most éppen választások előtt álló - csehek lebegtették meg: erőteljesen foglalkoznak az euró bevezetésének gondolatával. Sőt az Európai Unióban még újoncnak számító Horvátország - páratlanul merész módon - még a csatlakozási dátumot is kitűzte. A hirtelen felbuzdulás oka prózai: előbb Emmanuel Macron francia elnök vesztette el a türelmét, és kifejtette, hogy végre nyilatkozatra kell késztetni szándékaikról a zónán kívülieket, majd Jean-Claude Juncker lebegtettette meg, hogy 2020 után csak azok kaphatnának támogatást, akik komolyan veszik a közös pénz bevezetését. Sőt az uniós költségvetésen belül lenne egy olyan fejezet, amellyel arra ösztönöznék az eurótagokat, hogy nyújtsanak technikai segítséget a pénzcseréhez.

A magyar kormány - a hírek szerint - visszautasíthatatlan ajánlatot is kapott. így aztán most nekik is, de főleg a jegybanknak fel van adva a lecke. Ragaszkodnak-e az önálló árfolyampolitikához, beleértve a forint folyamatos gyengítését, vagy felkészülünk a csatlakozás előkészítésére? Heteken belül kiderülhet, hogy van-e az a pénz, amiért érdemes racionálisan cselekedni. Ne feledjük: ha továbbra is dacosan ellenállunk, senki sem fog sírni utánunk.