Tudomány;kutatás;séta;Stanford Egyetem;mozgékonyság;

2017-10-25 07:19:00

A nők kevesebbet sétálnak a férfiaknál

A Stanford Egyetem kutatói okostelefonok adatainak elemzése alapján megállapították, hogy a nők a világ majdnem valamennyi országában kevesebbet sétálnak naponta, mint a férfiak.

Világszerte 717 527 ember férfi és nő adatait vették alapul. Az újságok általában azt emelték ki, hogy melyik ország a leglustább – ez Indonézia 3513 lépéssel -, a mozgékonysági listát Hong Kong vezeti napi 6880 lépéssel, ez hat kilométernek felel meg. Magyarország jó helyen szerepel 5258 lépéssel. A közhiedelemmel ellentétben azonban nincs egyenes összefüggés az országban megtett átlagos lépésszám és az elhízás között, ami igazán számít, az az aktivitási szakadék, azaz a legkevesebbet és legtöbbet mozgó emberek lépésszáma közötti különbség. Ez minél nagyobb, annál több az elhízott ember. Svédországban az egyik legkisebb, szinte nem is létezik ez az űr, és ez az egyik legkevésbé elhízott ország is. De a nemi lépésszakadék is – azaz, hogy a nők kevesebbet gyalogolnak naponta – a magas elhízottsági arányt mutató országokban volt a legszélesebb, ami azt jelzi, hogy ők nagyobb kockázatnak vannak kitéve az olyan betegségek esetén, amelyek összefüggenek a mozgásmennyiséggel. Hozzáteendő, ezen a téren is az élen vannak a svédek, náluk az egyik legkisebb a nemi különbség, és ebből következőleg a túlsúlyos nők aránya.

Hogy miért gyalogolnak a nők kevesebbet az utcán? Ennek biológiai, és kulturális magyarázata is lehet, de Talia Shadwell újságírónak, a The Guardianban közreadott cikkéből kiderül, mi a legfőbb oka annak, hogy a nők kevesebbet mozognak. Ez pedig a félelem, azaz a személyes biztonságérzet hiánya. A nők azért nem tudnak szabadon annyit sétálni, amennyit szeretnének, mert a férfiak minimum zaklatják őket, de rosszabb dolgok is történhetnek velük.

Hannah Geyer Washingtonban egy parkon keresztül sétált át rendszeresen, ami negyed óráig tartott. A csoportosan arra ólálkodó férfiak azonban gyakran szinte halálra rémisztették, ma már inkább fizet 5-10 dollárt, hogy a közösségi autózást használhassa. Az, hogy a gyaloglást drága fizetős közlekedéssel kell kiváltani, főleg a tinédzserlányok számára okoz problémát. A brit Children’s Society jelentése szerint, a 10-17 éves lányok egyharmada érzett már félelmet azért, mert idegenek követték őket. És ez a félelem az egészségüket is fenyegeti, a brit nők naponta 1074, azaz évente mintegy 400 000 lépéssel kevesebbet tesznek meg, mint a férfiak.