Józsefváros;Kocsis Máté;

2017-10-25 11:53:00

Vizet fakasztana a "nyócker" polgármestere

– Régi vágyam, hogy legyen a VIII. kerületnek egy strandja, amit másfél milliárd forintból, két-három éven belül meg is építenénk – mondta Kocsis Máté fideszes polgármester a józsefvárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén Erőss Gábor (Párbeszéd) kérdésére. Az ellenzéki politikus a négy éve bezárt Négy Tigris nevű egykori kínai piac hasznosításáról, illetve annak megfenekléséről érdeklődött. Ugyanis a több mint 20 hektáros területre 2013-ban sport- és szabadidőközpontot terveztek.

Kocsis Máté sokak meglepetésére most „nagyszerű híreket” jelentett be a Sorsok Háza mögött lévő Józsefvárosi pályaudvar, illetve a volt kínai piac ügyében. Mint mondta, még az idén képekkel és részletes leírással számolnak be arról a „sok jó megállapodásról és döntésről”, amely megszületett.

Kocsis Máté közölte: az egész terület egy nagy sportfejlesztés lesz, s az ő szívének a zöldfelületű strand kialakításának lehetősége a legkedvesebb. – Fás, árnyas, ligetes, három-négy-öt medencés strandot képzeltünk el, amelyet egyaránt használhatnának az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a X. kerületi családok. Már tárgyaltam is a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetőjével, aki szerint Józsefváros alatt is legalább olyan jó minőségű, akár gyógyfürdőzésre alkalmas vizek buzoghatnak, mint a városligeti Széchenyi fürdő környékén. Nem is kellene nagyon mélyre fúrnunk, csak előbb a pénzügyi forrást is meg kell találnunk hozzá – magyarázta a VIII. kerület polgármestere, aki szerint kifejezetten jó lenne, ha az egykori rozsdaövezet zöld lenne, s akárcsak a Kerepesi úti temető növényzete, az itteni is javítaná a levegőt.

A teljes cikket itt olvashatja!