NB I;Videoton;Újpest;Kovács Zoltán;

2017-10-28 07:51:00

Az Újpest a múlt, az aranyérem még távoli jövő

Az éllovas Videotont fogadja az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban szombaton, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. játéknapján.

A párharc apropóján nem először tér vissza ellenfélként a Megyeri útra a lapunknak nyilatkozó Kovács Zoltán, aki játékosként évekig futballozott Újpesten, napjainkban sportigazgatóként viszont már a Videoton sikeréért dolgozik. A sportvezető jelenlegi munkaadójának bajnoki esélyeivel kapcsolatban óvatosan fogalmazott.

- A legutóbbi öt mérkőzéséből kettőt nyert meg a Videoton, ám vezeti a bajnokságot. Elégedettek?

- Jó dolog vezetni a tabellát, bár természetesen ennek is megvan a maga terhe. Hogy meg vagyunk-e elégedve? Ez nagyjából tiltott kifejezés az öltözőben és a klubnál, hiszen mivel is lennénk megelégedve? Csak az ősszel vár még ránk hat bajnoki, összesen pedig 20 forduló van hátra a végéig, szóval felesleges számolgatni. Egyértelmű célunk az aranyérem megszerzése, de ettől még nagyon messze vagyunk. Nyilván minden mérkőzés után értékelést készítünk, megvizsgáljuk, hogy milyen irányba haladunk, ennek alapján az összkép pozitív, a folyamatok szintén, ám látjuk a hibáinkat és tudjuk, hogy mik a gyengeségeink, miben kell fejlődnünk. A 13. forduló után hiba volna messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy éppen vezetjük a bajnokságot.

A 14. forduló programja
Balmazújváros–Honvéd 15.30
Balmazújváros, Városi Stadion
Újpest–Videoton 15.30
Szusza Ferenc Stadion (tv: M4 Sport)
Mezőkövesd–FTC 15.30
Mezőkövesd, Városi Stadion
Debrecen–Paks 15.30
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Haladás–DVTK 15.30
Sopron, Városi Stadion
Puskás Akadémia–Vasas 17.45
Felcsút, Pancho Aréna (tv: M4)

- Szombaton azzal az Újpesttel játszanak, amellyel a 3. fordulóban döntetlent játszottak, s amelynek otthonában néhány hete kikaptak a Vasastól. Ezúttal mire számít a Szusza-stadionban?

- A bajnokság elején játszottunk az Újpesttel, Felcsúton 2-0-ra is vezettek ellenünk, a végén viszont egyenlítettünk, sőt, akár nyerhettünk is volna. Az egy izgalmas, változatos meccs volt, ahol az első félidőben az Újpest, a másodikban mi voltunk jobbak, de ez már nem számít, régen volt. Az meg aztán végképp lényegtelen, hogy a Vasastól később kikaptunk Újpesten, ráadásul úgy, hogy egy tizenegyest nem kaptunk meg, valamint egy szabályos gólt is elvett tőlünk a játékvezető. Szombaton egy nagyon jó csapat ellen játszunk. Minket nem téveszt meg az Újpest helyezése és az elmúlt hetekben mutatott formája, tudjuk, hogy mi vagyunk az erősebb csapat, ezt viszont a pályán is be kell bizonyítanunk.

- Ön szerint lehet annak jelentősége, hogy az Újpest egy FTC elleni vereség után fogadja a Videotont?

- Egy komoly sportoló nem foglalkozik azzal, hogy mi történt egy hete, azzal már inkább, hogy mi lesz holnap. Mi természetesen csak saját magunkkal foglalkozunk, s tudjuk, hogy a Videoton van annyira erős, hogy a saját játékát tudja játszani, s mindenhol a győzelemre törhessen. Legutóbb, a Puskás Akadémia ellen szerintem jól futballoztunk, a végén két gólt szerezve győzni tudtunk, jó formában van a csapat. Persze, ez ma már nem ér semmit, csak az számít, hogy mi lesz holnap.

- Nem először tér vissza ellenfélként a Megyeri útra, mégis érdekelne: különleges élmény?

- Ez nagyon összetett kérdés. Nagyon jól érzem magam a Videotonnál, ahol van lehetőségem a folyamatos fejlődésre. Bátran mondhatom, hogy a Videoton az ország legkomolyabb klubja. Nagy célokért dolgozhatok, az pedig, hogy Újpesten az Újpest ellen játszunk, nem először fordul elő, megtanultam kezelni ezt a helyzetet. Szerintem ma már kár arról beszélni, hogy mi volt akkor, amikor ott futballoztam. Régen volt, az egy másik életem volt, büszke vagyok rá, amit ott elértem, de ez engem ma már semmiben nem befolyásol.

- Az újpesti barátok közül azért biztosan többen megkeresik olyankor, amikor tudják, hogy visszatér.

- Igen, vannak olyan barátok, akik ilyenkor fel-felhívnak, előkeresik a számomat, de az is igaz, hogy ma már nagyon kevesen vannak a klubban olyanok, akikhez erős volt a kötődésem. Ez nyilván a szurkolókra nem vonatkozik, hiszen ők mindig ott lesznek a szívemben. Ami Kovács Zoltánnal történt játékosként, külön pályafutás volt, arra életem végéig büszke leszek, a mai munkám viszont már egy másik karrier, amit sportvezetőként építek, a kettőnek egymáshoz vajmi kevés köze van.

- Szoros vagy „sima” Videoton győzelmet vár?

- Soha nem szoktam tippelgetni, az viszont biztos, hogy győzni megyünk Újpestre.