gyilkosság;Tatabánya;hentes;

2017-10-30 09:16:00

Újrakezdik a feleségét ledaráló hentes perét

A Tatabányai Törvényszék tárgyalta annak a darnózseli férfinak az ügyét, aki az ügyészség szerint meggyilkolta a feleségét, földi maradványait válogatott módszerekkel próbálta megsemmisíteni, ám végül a tárgyalóteremben bizonyítottság hiányában felmentették. 

A Győri Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasította. Megállapította az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, illetve indokolási kötelezettségét részben elmulasztotta. A megalapozatlansághoz az vezetett, hogy a törvényszék bizonyítékértékelése hiányos volt, amely a tényállás részbeni felderítetlenségét okozta – írja a kemma.hu.

Az Ítélőtábla tájékoztatása szerint az asszony ismeretlen helyen, ismeretlen időpontban, ismeretlen körülmények között, ismeretlen okból elhunyt. 2014. június 5-én egy gázfogadó állomás közelében a mezőn a nyomozó hatóság emberi maradványokat talált, amelyek nagy valószínűséggel K. J. maradványai.

Dr. Jován László ügyvéd szerint egyébként épp ez, hogy nem tudni, hogyan halt meg az asszony, kulcsfontosságú, ugyanis szerinte így nem lehet emberölésről beszélni.

Az ügyészség vádirata szerint a vádlott a sértettet munkája végeztével megvárta és megölte. Az ezt követő éjjel a családi háza húsfeldolgozó helységében az oda vitt holttestet feldarabolta, a lágyrészeket ledarálta, majd a feldarabolt holttestet égésgyorsító hígító segítségével próbálta elégetni. Megsemmisítette az áldozat ruházatát, táskáját. A húsfeldolgozó helységében a használt eszközöket sósavval leöntötte, majd május 29-én a családi háztól pár kilométerre lévő réten az el nem égett emberi szövetmaradványokat zsákból szétszórta.