Új Egyenlőség-jel - Profit vagy progresszió?

Az elmúlt hetekben egyre több írás foglalkozik az idős korosztály ismételt munkába állításával. Ennek kapcsán hallani a „csodafegyverről”, a nyugdíjas szövetkezetekről. A kormánypárti képviselők arról beszélnek, hogy ez az egyik megoldás a munkaerőhiány leküzdésére.

Miről is van szó? Közösségi alapon álló, egyének által létrehozott szerveződésről, amely arra épül, hogy személyes munka révén gyarapodjon a szövetkezet vagyona. A törvényalkotó ráadásul elétoldotta a közérdekű szót, mintegy társadalmi küldetést adva a dolognak. Elsőre ez egy igazi baloldali sikertörténet olyan kulcsszavakkal, mint közösség, szolidaritás, társadalmi értékek fontossága és a profit másodlagossága.

Mielőtt túlságosan örülni kezdenénk, tegyük hozzá: a közérdek itt valójában abban merül ki, hogy a társadalomnak jó, ha minél több nyugdíjas ismét munkába áll és közben a megszerzett tudását átadja a fiatalabb generációknak. Mindez azonban apropó arra is, hogy nyisson egy lehetőséget az adózás könnyítésére. Aki közérdekű nyugdíjas szövetkezetben dolgozik, az főszabályként csak 15 százaléknyi adót fizet a jövedelme után. Ezzel együtt maga a szövetkezet is hatalmas adókönnyítéseket kap, ezzel is segítve a „közérdeket”.

Fontos látni, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet igazából munkaerő-közvetítéssel foglalkozik. Jön a tagjelölt, leteszi az általában névleges összegű szövetkezeti tagdíjat, és várja, hogy milyen munkát ajánlanak neki. A szövetkezet vezetése felhajtja a megrendelőket, akiknek szükségük van munkaerőre, majd az elnyert megbízás birtokában elküldi a tagjait az adott munkahelyre. A szövetkezetben való személyes közreműködés szimplán egy munkaviszony, amelyet egy másik vállalkozásnál – kedvező adózással - teljesít a munkavállaló.

Ez nagyon jövedelmező rövidtávon a megrendelőnek – a valódi munkáltatónak –, hiszen nem kell bajlódnia a munkaerő kiválasztásával, nem lesz probléma a kirúgással, és nem kell szabadságolással, táppénzzel, munkavállalói érdekvédelemmel foglalkozni - ezek ugyanis nem járnak. A dolgozó pedig önként – a magasabb nettó bérért „cserébe” – lemond bizonyos jogairól.

Persze mondhatjuk, hogy ne nézzük az elveket, hanem nézzük azt a célt, hogy ezáltal többen dolgoznak. A valóság ennél azonban kérlelhetetlenebb lesz. Aki nyugdíjasként dolgozni akart, az a közszolgálat kivételével eddig is megtehette legális módon. A már létrejött nyugdíjas szövetkezetek ajánlatai valójában iskolaszövetkezetektől átvett hirdetések. Ha valaki nyugdíjasként besétált volna egy gyorsétterembe, hogy ott szeretne dolgozni, megtehette volna. Mégsem tette meg, és nem az adózási problémák miatt.

A – valóságban egyáltalán nem közérdekű – nyugdíjas szövetkezetek célja nem más, mint a profittermelés. A profit pedig a megbízónál csapódik le, hiszen olcsón dolgoztathat, kötöttségek nélkül. A társadalom szempontjából úgy tűnik, mintha a kormány tett volna valamit a munkaerőhiány ellen. Pedig dehogy, az alapvető problémával megint nem nézett szembe: a bérek továbbra is alacsonyak.