Műsormagazin;BKV;Metrovagonmas;3-as metró;Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda;

2017-11-02 19:34:00

Metró - Félmilliárdot kaszált egy ügyvédi iroda a BKV-tól

Hiába a káosz és a botrányok sora, a vitás metróügyekkel és a beszerzésekkel is nagyon jól jár a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda, amely csaknem félmilliárdot kaszált már a BKV-tól.

Minél több volt a baj a metrókkal, és minél nagyobb volt a főváros beszerzése, annál jobban ment a Perenyei és Társa Ügyvédi Irodának az elmúlt években – derült ki lapunk összesítése nyomán. Az iroda, amelyet az első Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának államtitkára, Perenyei Tamás visz, hat év alatt közel félmilliárd forintnyi megbízást kapott. Egyik figyelemre méltó feladata a BKV és a 222 metrókocsit szállító orosz Metrovagonmas közötti 69 milliárd forintos szerződés előkészítése volt.

A BKV közlése szerint 2013 és 2017 között, évente átlagosan 19,2 millió forintot kapott a társaság erre a feladatra. Nem is az összeg, hanem a 2013-as kezdési dátum az érdekes: az ugyanis csak 2015 júliusa óta ismert, hogy egyáltalán létrejön a szerződés a Metrovagonmassal, hiszen ekkor hirdette ki a BKV a szerelvények felújítására kiírt tender eredményét. Márpedig akkor érdemes megbízni egy ügyvédi irodát azzal, hogy készítsen elő egy szerződést, ha már tudható, kivel, milyen tárgyban, milyen feltételekkel kell megkötni azt. Nem tudni, milyen jogi feladatok álltak elő korábban ebben az ügyben, hiszen a szerződéskötés előtt csak a közbeszerzési eljárás lebonyolítása volt a kényszer, amire a BKV-nak van saját jogi apparátusa.

A BKV-tól kapott válaszok alapján 2013-ban Perenyeiék már dolgoztak a két évvel később megkötendő szerződésen, méghozzá úgy, hogy csak 2014 augusztusában határozott a Fővárosi Közgyűlés arról, Budapest egyáltalán megpályáztatja a szerelvények felújítását. Az erről szóló felhívást is ebben a hónapban tette közzé a BKV, vagyis a Perenyei és Társa már jóval azelőtt dolgozhatott az oroszokkal kötendő szerződésen, hogy egyáltalán eldőlt volna, lesz-e, és ha igen, kivel.

Perenyeiék más megbízásokat is kaptak metrós ügyekben, azokért is tisztességesen fizetett és fizet az irodának a BKV. A 2-es és a 4-es metróvonalak szerelvényeit gyártó Alstom elleni perben való képviseletért 2011 és 2017 között évente 40 millió forintért bízták meg a jogászokat – közölte a Népszavával a BKV. Az elmúlt hét év során tehát ez a megbízásuk 280 millió forintot tett ki. A per 2010 novemberében kezdődött, miután az Alstom-szerelvények nem kaptak típusengedélyt, a késedelmes teljesítés miatt pedig a BKV lehívta a francia gyártó hasonló esetekre fenntartott bankgaranciáját. Ezt támadta meg az Alstom, a pert a BKV első fokon elvesztette, majd az eljárás 2011 májusában egy versailles-i bíróságon folytatódott.

A BKV azt is tudatta lapunkkal, hogy az évi átlagosan 40 millió forintos ügyvédi számlák kiegyenlítésébe 2015-ben az Európai Unió is beszállt, legalábbis erre a célra is használtak fel brüsszeli pénzt. Az Alstommal ráadásul nem csak a késedelem miatt került perbe a BKV, de viták maradtak a szerződés módosítása után is: a közlekedési vállalat követelése 10 milliárd, a franciáké 11 milliárd forint.

A fentiekhez képest csekély az az összeg, amit „a Siemens-szerződéssel kapcsolatban felmerült jogviták" miatti feladatok ellátásáért kapott az iroda. Ezért évente átlagosan 6,8 millió forint, 2011-2017 között összesen 48 millió forint megbízási díjat fizettet a BKV. A jogvitát úgy sikerült elrendezni, hogy a Siemens, egy kormánydöntésnek köszönhetően, 9 milliárd forintos fájdalom díjat kapott.

Mindez azt jelenti, hogy a vitás metróügyekkel és a beszerzésekkel is nagyon jól jár a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda. A szerelvényvásárlás 96 milliós, az Alstom-per 280 milliós, a Siemens-eset pedig 48 milliós megbízást, vagyis 2011 óta összesen 424 millió forintot hozott a társaságnak. Lapunk megkereste Perenyei Tamást, aki azonban egyetlen kérdésünkre sem kívánt válaszolni.

Homályosan
A Metrovagonmassal kötött szerződésnek van egy másik feltűnő formai sajátossága, egyik oldalon sem olvasható tisztán a Perenyei Ügyvédi Iroda pecsétje. Úgy tűnik, mintha kerülni akarták volna az azonosíthatóságot az oldalakon, vagy az történhetett, hogy valamilyen okból a 48 pecsételés egyikét se tudták úgy elvégezni, hogy olvasható legyen. Nem vettek példát a szerződésben közreműködő kollégáiktól, az oroszokat képviselő Illés Géza Márton ügyvédi irodától, amelynek sikerült tisztán lepecsételni a teljes dokumentumot.