harc;Budaörs;fideszesek;

2017-11-03 11:57:00

Egymást tépik a budaörsi fideszesek

Budaörsön tisztújítást tartott szeptember 14-én a párt helyi szervezete, amikor is egy szavazat többséggel – némileg váratlanul – leváltották az addigi elnököt, Nagy Sándor Andrást és az egész elnökséget. 

A Budaörsi Infó megtudta, hogy a válaszlépés sem maradt el: a tisztújítás után három nappal bizalmatlansági indítványt nyújtottak be új elnökséggel szemben, amit október 30-án tárgyalt a taggyűlés. Indulatos, parázs vita alakult ki az indítvány kapcsán, majd úgy döntöttek, hogy visszahívják az alig másfél hónapja megválasztott elnökséget. Dr. Horváth Katalin elnök a lapnak elmondta azt is, hogy az indítványt a helyi szervezet felfokozott várakozás után tárgyalta és úgy döntött, hogy újabb tisztújítást kell tartani 30 napon belül. Hogy a korábban leváltott elnökség vagy az új kerül-e ismét vezetői pozícióba, majd csak akkor válik bizonyossá, amikor ismét szavaznak a tisztségekről.