Alapfokú mártírképző

Végre kicsit többet tudunk arról, hogy mivel üti el az idejét Katalónia Belgiumban bujkáló, menesztett vezetője. Eddig csak az volt nyilvánvaló, hogy rendszeresen egyeztet az ügyvédjével és aktív a közösségi médiában, de most már az sem titok, hogy ha az ideje engedi, ír. Ha közben elfárad vagy nincs ihlete, kinyújtóztatja a tagjait, esetleg sétál egyet, harap valamit, majd visszatér az íróasztalhoz. Hisz ő (egyelőre) mindezt megteheti, nem úgy, mint azok a volt miniszterei, akiket hátrahagyott, hogy a börtönből harcoljanak tovább a függetlenségért.

„Ez nem csupán Katalóniáról szól, hanem a demokráciáról” – ezt a címet adta a The Guardian brit napilapban minap megjelent publicisztikájának Carles Puigdemont. Fején találta a szöget.

Az igazságszolgáltatás elől több mint egy hete Belgiumban bujkáló politikus az írásban törvénytelennek nevezi, hogy a központi kormány az alkotmány szerint eljárva felfüggesztette a katalán önrendelkezést, miután a regionális parlamentben kikiáltották a független köztársaságot.

„Az igazságszolgáltatás brutális vétsége, hogy bebörtönözték és bűnözőkké tették azokat, akik csupán politikai eszméket hirdettek. Olyan ideákat, amelyek két éve a lakosság elsöprő támogatását élvezték” – írta Puigdemont, a tőle nem szokatlan csúsztatásokkal.

Kezdjük a végén: igaz, hogy a regionális választásokon a függetlenséget zászlajára tűző koalíció nyert, ám nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a felmérések szerint a katalán lakosság többsége csak népszavazást akart, függetlenséget nem. Ami pedig a mondat első felét illeti: a katalán kormány tagjai nem csupán politikai eszméket hirdettek, hanem törvénytelen módon jártak el, és szembementek a spanyol alkotmánnyal akkor, amikor még ők is úgy gondolták, hogy Katalónia Spanyolország része.

Pontosan tudták, hogy kilépnek a törvény biztosította – kétségkívül szűkös – keretek közül, amikor úgy döntöttek, végigviszik a referendumot, amelyet az alkotmánybíróság korábban felfüggesztett. Tudták, hogy eljárás indulhat ellenük, lázadás, zendülés és hűtlen kezelés miatt, a katalán parlament mégis megszavazta az október 1-jei referendumnak és az elszakadásnak zöld utat adó törvényeket.

Végigmentek az úton, holott tudták, hogy hivatalosan csakis több évtized börtönnel végződhet. Hogy miért? Nem feltétlen a forradalmi hév miatt, hanem talán inkább azért, mert engedtek a radikálisok nyomásának és legfőképp: lebecsülték a központi kormányt. A 2014-es, konzultációvá szelídített függetlenségi népszavazásnak ugyanis nem voltak olyan súlyos következményei, mint a mostaninak, a kormány akkor nagyvonalúbb volt a rebellis régiós vezetőkkel szemben.

Hogy melyik madridi stratégia eredményesebb hosszú távon, az más kérdés. Már most látszik, hogy a brutálisan kemény, ám a legkevésbé sem törvénytelen fellépéssel mártírokat faragnak a függetlenségi mozgalom vezetőiből, s tovább mélyül a szakadék Katalónia és a központi kormány között. Az évek óta fennálló sérelmekkel, azokkal a problémákkal, amelyek számos embert sodortak a függetlenségi mozgalomba, mindeközben senki sem foglalkozik.