bíróság;lovas fogat;

2017-11-13 10:35:00

Ámokfutó lovas fogatos áll bíróság elé

Meghökkentő ügy tárgyalása kezdődik a siklósi járásbíróságon kedden – számol be róla a bama.hu. A vádlottat közúti veszélyeztetéssel vádolják, mert lovas kocsival akart elütni egy családot. A vádirat szerint a vádlott részegen éppen ütlegelte egyik lovát, amikor észrevett egy arra járó, háromfős családot, akik a járdáról letérve az úton akarták kikerülni őket. Az ittas férfi azonban befogott két lovat egy lovas kocsiba, és elindult a család irányába. Az apa a kislányát feltette egy ott parkoló autó motorháztetejére, ő pedig az árokba ugrott, hogy a vádlott ne üthesse el. Ezt még egyszer meg akarta próbálni, de a sértett ezúttal is félreugrott, így a lovas kocsi egy ház udvarán kötött ki, így szerencsére nem történt személyi sérülés.