Újbuda;közmeghallgatás;Hoffmann Tamás;

2017-11-22 12:46:00

Ott lenne a közmeghallgatáson? Vegyen ki szabadságot!

Nem föltétlenül szeretnek választóik elé állni manapság a fideszes politikusok, remek példája ennek az újbudai önkormányzat: egy szimpla hétköznap reggelén tartják ugyanis az eseményt. 

Még tavaly is tudta Hoffman Tamás a budapesti XI. kerület polgármestere, hogy a munkába vagy iskolába járó választóknak, milyen időpont lehet alkalmas egy közmeghallgatásra. Tavaly ugyanis délután ötkor tartották meg az eseményt, ahol a kerületi lakosok évente egyszer közvetlenül kérdezhetik választott vezetőiket a kerület ügyes-bajos dolgairól.

Most nem volt ilyen körültekintető a kerületvezető, hiszen november 30-án reggel 9 órakor tartják meg az évi rendes közmeghallgatást, így egy bérből és fizetésből élő választónak minimum szabadságot kell kivennie ahhoz, hogy beleszólhasson szűkebb pátriája ügyeibe két választás között.

Akik még sem érnének rá azok szerencsére írásban is leadhatják javaslataikat, véleményüket, kérdéseiket, az önkormányzat Bocskai úti épületében (Bocskai út 39.), vagy emailben is megírhatják álláspontjukat a [email protected] címen.