Ha a rendező rendez

„Minden zene jó zene. Kivéve azt, ami unalmas” – mondta Rossini, az Olasz nő Algírban zeneszerzője. A bemutató bizonyította igazát.

Az operába járás nem ritkán egyéni versenyszám: mégis, ki szeretné a szeretteit egy Richard Strauss- vagy Wagner-dalművel kizökkenteni a béketűrésükből egy nyugalmas vasárnap estén? Operamániás partner híján igen nehéz a megfelelő plusz egy fő becserkészése: elég egy balul sikerült előadás, és az életben nem csalogatjuk be többé a dalszínházba az áldozatot.

Az Olasz nő Algírban képes egy csapásra megérteti a kívülállóval, mit eszünk mi, megszállottak a műfajon: vicces, szórakoztató, de el is gondolkodtat. Szabó Máté rendező remekel: miközben a Szex és New York-moziból előlépett, a burka alatt dizájnerruhákban feszítő háremhölgyek tipegnek a színpadon, a kivetítőn Anita Ekberg fürdik a Trevi-kútban, az olaszmániás Musztafa bej pedig AC Milan-sállal nyakában tervezi Isabella foglyul ejtését. A Dolce vita kiscicájára rímelve latex macskanő-ruhába bújt balett-táncosok lejtenek be – lássuk be, elsőre nem ez jut eszünkbe az operáról. Szabó rendezése telis-tele apró gegekkel, finomságokkal; élvezettel, de bölcs öniróniával gúnyol nemeket és sztereotípiákat.

Cseh Antal és Vörös Szilvia

Az énekesek (a második szereposztást láttuk) lassan oldódnak, a Lindorót alakító görög Vassilis Kavayasnak itt-ott el is fogy a levegője, Vörös Szilvia lehetne vehemensebb – ám amint megérzik, hogy a közönség a blődségig vitt humorra is vevő, fel- és elszabadulnak, kapunk néhány igazán szép pillanatot. A papatacci-avatásnál már fennhangon röhög a ház, Bakonyi Marcell pedig fapofával tolja fullba a kretént. A zenekar itt-ott elnyomja ugyan az énekeseket, a játékra azonban nemigen lehet panaszunk: Francesco Lanzillotta karmester jó érzékkel vezeti a muzsikusokat, a fafúvósok a kényes részeken is szépen helyt állnak.

Füzér Anni jelmezei csodásak, Cziegler Balázs díszlete pedig tele van leleménnyel. A két felvonás között rendezésileg az első, ének szempontjából a második felé billen a mérleg, ám ez tipikusan az az előadás, amelyre érdemes újra meg újra beülni, s figyelni, élvezni, hogyan érik, formálódik hangilag, zeneileg és színészileg az anyag. Tessék nyugodtan vendéget is hívni – legközelebb már nem kell könyörögni, hogy jöjjön.