nyugdíj;munka törvénykönyve;MaSZSZ;

2017-11-27 06:09:00

Dolgozói igények fehéren-feketén

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) sorvezetőt készített a pártok foglalkoztatási programjának kidolgozásához. A legnagyobb hazai társadalmi szervezet a negyedmilliós tagság körében végzett kutatás alapján foglalta össze, milyennek látják helyzetüket a magyar munkavállalók, és miben remélnek előrelépést. Kordás László, a szövetség elnöke korábban azt mondta, a könyv azért fehér, hogy bármelyik, választásokon induló párt beépíthesse terveibe az abban foglaltakat. Az ajánlások felhasználásának egyetlen feltétele van: az, hogy az adott politikai tömörülés értsen egyet a szövetség alapelveivel: a szolidaritással, esélyegyenlőséggel, demokráciával és hazafiassággal.

A kutatás eredménye alapján egyértelmű, hogy a dolgozók többsége fél a nyugdíjas évektől. A még nem végleges szöveg szerint nem a romló egészségi állapotuk aggasztja őket, inkább az: miből fognak megélni? Az elmúlt években a kormány átalakította a nyugdíjrendszert, és csak gazdasági, költségvetési megfontolásokon nyugvó merev szisztémát alakított ki. A Fehér könyv szerint újra kell gondolni a munka világát alapvetően szabályozó törvényeket, mindenekelőtt a Munka Törvénykönyvét. Megállapították azt is: a következő három évben a nemzetgazdaság egészében évi 11-12 százalékos bérnövekedésre van szükség ahhoz, hogy Magyarország utolérje legalább a V4-es országok bérszínvonalát. Információink szerint a konföderáció elnöksége a napokban véglegesíti a Fehér könyv anyagát.