Publicisztika;Görögország;Törökország;Recep Tayyip Erdogan;

2017-12-07 06:34:00

Török elnök görög földön

Történelmi vizitre kerül sor Athénban ma és holnap. Recep Tayyip Erdogan személyében 65 év után látogat Görögországba török államfő. A két NATO-ország kapcsolatát kölcsönös történelmi sérelmek feszítették már 1974. július 20-án is, amikor a török hadsereg megindította az úgynevezett Atilla-hadműveletet, amely során megszállta Ciprus északi, törökök által lakott részét. A sziget akkor görög és török részre szakadt szét, és ez az állapot ma is fennáll.

A két szomszédos ország közötti diplomáciai kapcsolat nem szakadt meg, bár Cipruson túlmenően is vannak területi viták közöttük az Égei-tenger szigetvilága kapcsán, maga Erdogan is volt már hivatalos látogatáson Görögországban 2010-ben, még miniszterelnökként. Török államfő azonban 65 éve nem járt görög földön. A csütörtök-pénteki valóban történelminek mondható athéni vizit minden bizonnyal nem elsősorban a több száz éves vagy a Ciprussal kapcsolatos viszályt hivatott rendezni, inkább az utóbbi időben felmerült problémákat.

Erdogan elsősorban Prokopisz Pavlopulosz görög államfővel folytat kétoldalú tárgyalásokat, de bár a hivatalos programban nem szerepel, feltételezések szerint találkozni fog Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel is. Erre utal az is, hogy a hivatalos napirendi pontok között a menekültválság, az illegális bevándorlás valamint Törökország és az Európai Unió viszonya szerepel.

Azt nem tudni, (de feltételezhető) hogy terítékre kerül-e a Görögországban politikai menedékjogot kért nyolc, Ankarában puccsistának tartott török katonatiszt ügye. Ez a kérdés az utóbbi időben újra felhevítette az indulatokat a kétoldalú kapcsolatokban. A nyolcak máig Görögországban vannak, miután egy görög bíróság megtagadta kiadatásukat Ankarának, arra hivatkozva, hogy Törökországban nem biztosított számukra a független igazságügyi eljárás.