elhunyt;askenázi főrabbi;

2017-12-12 09:42:00

Meghalt az egyik legfontosabb askenázi főrabbi Izraelben

Száznégy éves korában elhunyt Aharon Jehude Leib Steinman rabbi, a zsidó ultraortodox világ egyik legfontosabb vallási vezetője - jelentette az izraeli média kedd reggel.

Steinman rabbit "nemzedéke nagyja" címmel tisztelték hívei, akik várhatóan hatalmas tömegben kísérik utolsó útjára a délben Bné Braqban tartandó temetésén. Az elhunyt vallási vezető mérsékelt és kompromisszumra kész álláspontjáról volt ismert közösségében.

Steinman 1913-ben Breszt körzetében született, és fiatalságát is a két világháború között az akkori lengyel-litván határon - ma Fehéroroszországban - található városban töltötte.

Vallási iskolákban tanult, majd 1938-ban Svájcba költözött, egyebek között egy lengyel katonai behívó elől. Svájcban egy internálótáborban vészelte át a második világháborút, családjából egyedül menekült meg a holokauszt elől.

A háború után Palesztinába költözött, ahol később, már Izrael kikiáltása után vallási iskolák, jesivák tanára, majd vezetője lett. A politikai életben is részt vett, az ultraortodoxok Degel HaTóra, vagyis a Tóra Zászlaja nevű pártjának egyik vezetőjeként.