ÁSZ;LMP;

2017-12-21 15:47:00

LMP: elképesztő az ÁSZ eljárása

Elképesztőnek nevezte az LMP társelnöke, Hadházy Ákos az Állami Számvevőszék (ÁSZ) eljárását, amelynek keretében 8 + 8 millió forintos bírságot helyezett kilátásba az ellenzéki párt számára, mert kevesli székházuk bérleti díját. 

Hadházy Ákos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a bírság ugyan még nem lehetetlenítené el a pártot, mégis komoly összeg számukra, az eljárás pedig szerinte csak arra jó, hogy egyes médiumok hatalmas visszaélésekről számolhassanak be velük kapcsolatban.

Elmondta: egy 260 négyzetméteres budapesti, XIII. kerületi lakást bérelnek. Az ingatlanért, amelyet maguk festettek ki, 2012 óta havi 400 ezer forintot fizetnek, amivel eddig nem volt problémája a számvevőknek. "Úgy tűnik, a Fidesszel minden rendben, az LMP azonban az egyik fő gátja a demokráciának" - fogalmazott.

A politikus egy olyan uniós támogatású, 4,1 milliárd forint keretösszegű programról is beszámolt, amelyről úgy ítélte meg: bár célja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása lenne, valójában csak arra jó, hogy Fidesz-közeli vállalkozókat gazdagítson.

Kifejtette: 550 óvoda gyermekeinek integrációját valósítaná meg a projekt, amely szerinte csak hátráltatja az óvónőket. A programhoz kapcsolódóan sok millió forintért bérelnek budapesti belvárosi ingatlant, kommunikációra és marketingre pedig 279 millió forintot fordítanak, rendezvényszervezésre 80 milliót, miközben az óvónők képzésére mindössze 79 milliót.
Hadházy Ákos az egyetlen támogatható elemnek azt nevezte, hogy kétmilliárd forint a részt vevő 1100 óvónő fizetés-kiegészítését szolgálja.