Minden megdől, amit a vadnyugatról gondoltunk

Ha valaki nem kedveli a westernt, még megszeretheti John Williams Butcher’s Crossing című regényét. Ha viszont odavan az amerikai vadnyugatot izgalmas és kalandos világként bemutató könyvekért, lehet, hogy félre fogja tenni a regényt. A saját korában nem túl ismert Williams ugyanis minden romantikus elképzelést felszámol.

1873-ban járunk. A fiatal Will Andrews megunja a Harvardot és a vadnyugatra, a kansasi Butcher’s Crossingba utazik. A pár épületből álló települést bölényvadászok lakják. A vasút még nem ért el a vidékre, bölény van, de már nem túl sok. Andrews megismerkedik Millerrel, aki tud egy helyet Coloradóban, ahol még több ezer bölény van. A vállalkozó McDonald óvja Andrews-t az úttól, ám az egy Schneider nevű nyúzóval és Miller idős barátjával mégis nekivág. A helyet megtalálják számtalan bölénnyel együtt, a hó azonban hónapokra elzárja őket. Viszontagságok során hazatérnek, de hogy pontosan mi várja őket, azt nem áruljuk el, csak annyit: semmi jó.

Williamsnek ez volt a második regénye (1960-ban írta). A szerzőt 2013-ban kapták fel, amikor újra kiadták 1965-ös, Stoner című könyvét. Ez, valamint a későbbi Augustus magyarul is megjelent. A Stoner igazi remekmű, és bár a Butcher’s Crossing elmarad mögötte, ugyanazt a szikár, kemény prózát és illúziórombolást nyújtja, mint a későbbi regények.

A bölényvadászat módját is részletesen megtudhatjuk, de a könyv ennél többet ad. Andrews azért hagyja ott megszokott városi környezetét, hogy rálásson lecsupaszított személyiségére, megtudja, ki is ő valójában. Hogy erre a legjobb a természet, az megdől a regényben. A nyers vadnyugaton ugyanis nem eddig hozzáférhetetlen, saját énjét találja meg, hanem valami mássá változik. A Butcher’s Crossing utaztató és fejlődésregény egyben, ahol az álmok szétfoszlásával párhuzamosan az ember teste (és lelke) mind keményebbé, szikkadtabbá válik. A négy férfi életét a vadászat alatt a mindennapi rutin és a túlélés irányítja az egyre gyűlő bölénytetemek között. A mindent hónapokig beborító hóban a legelemibb tapasztalataik az éhség, a szomjúság, a fagyás, a fájdalom és a halál. A táj és az emberi kommunikáció egyképp sivár, hiába vannak négyen, mindenki egyre jobban magába zárul. A Butcher’s Crossingba való visszatérés nem katartikus. Valaminek vége van. Ez a valami lehet a vadnyugat mítosza, a hajkurászott vágyálmok, a csalódottságba hajló felnőtté válás. A lényeg, hogy annak, ami elmúlt, nem veszi át a helyét semmi, legfeljebb az üresség.