Bulvár;Műsormagazin;Afrika;Laár András;KFT zenekar;szuahéli;

2018-01-05 16:35:00

Na Tembo Migomba - Miből idéztünk?

Újévi ajándékvideót készített a KFT zenekar. Laár Andrásék az 1984-ben született Afrika című dalt éneklik rajta. De nem úgy, ahogy megszoktuk.

A zenekar Facebook-oldalán számolt be a sikeres 2017-es esztendőről. A KFT országos koncertsorozatán fellépett a MÜPA-ban és az A38-on, részt vett Nagyváradon a Szent László Napokon, valamint műsort adott a Waldorf iskola javára.

Év végére maradt a meglepetés. A "hivatalos nemzetközi megjelenés előtt" mutatták be az Afrika szuahéli nyelvű feldolgozását, amit Háry Péterrel, a Serengeti Troupe-pal és a MOME diákjaival készítettek. Az eredeti dal a zenekar Bál az Operában című, sorban harmadik lemezén jelent meg. Laárék előzőleg ultimátumot kaptak a Hungaroton vezetőitől: mivel a második lemezük kereskedelmi sikere nem érte el az elvárásokat, írjanak országos slágert, vagy felbontják  lemezszerződésüket.

Laár a dalt eredetileg Itália címen írta meg dühében egyetlen óra alatt, a szöveg Olaszország szépségeiről szólt. A zene változatlan maradt, de a címet és a szöveget a rögzített változatban az egzotikusabb Afrikára módosította.

Tavaly év végén pedig kikerült a még izgalmasabb szuahéli nyelvű videó.