tűzoltó;Somogy;halál;fakivágás;

2018-01-15 10:03:00

Halálos fakivágás – Egy tűzoltó a vádlott

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, hamis tanúzás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy hivatásos tűzoltó és három társa ellen – írja a Lánglovagok a Somogy Megyei Főügyészségre hivatkozva. Az Ózdi Járási Ügyészség is egy halálos fakivágás ügyében emelt vádat. 

A vádlott tűzoltó hivatása mellett fakitermeléssel is foglalkozott, ehhez kapcsolódóan alkalmazta a 24 éves fiatalembert. A munkavégzést irányító vádlott 2016 júniusában egy dél-somogyi település külterületén fadöntési feladattal bízta meg a sértettet annak ellenére, hogy az ilyen irányú képesítéssel, gyakorlattal nem rendelkezett, továbbá munkavédelmi oktatást nem tartott, és megfelelő védőfelszerelést sem biztosított a részére.A fiatalember a munkavégzés során szakszerűtlenül és védősisak nélkül döntött ki egy fát, amely rádőlt. Súlyos fejsérülései miatt a helyszínen életét vesztette.

A vádlott ezt követően hamisított egy munkavédelmi naplót annak igazolására, hogy a sértett megfelelő munkavédelmi oktatást kapott, továbbá három alkalmazottját – köztük a sértett édesapját – rávette arra, hogy a munkavédelmi eljárásban valótlan tanúvallomást tegyenek arról, hogy a vádlottat nem terhelte felelősség a baleset bekövetkezésében. Az ügyészség a tűzoltó vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetésre és a fakitermelői foglalkozástól eltiltására, míg a hamisan tanúzó társainak próbára bocsátására tett indítványt.

Az Ózdi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy 44 éves favágó-vállalkozó férfival szemben, aki fakitermelést végzett egy Putnok melletti erdőrészben – erről már a Borsod Online számolt be. A tárgyalás ma kezdődik.

A tragikus eset 2017. január elején történt, amikor a munkavégzésben segített alkalmi munkavállalóként egy középkorú férfi. A feladat az volt, hogy a korábban kivágott farönköket egy munkagép segítségével a rakodóterületre vontassák. Egyszerre két rönköt rögzítettek a géphez, majd azzal a vontatót vezető vállalkozó elindult. Miután az egyik rönk elakadt, hátratolatott és nagyobb lendülettel újra elindult. Nem győződött meg róla, hogy segítője hol tartózkodik, a férfi az egyik vontatott farönk alá szorult és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Halálát fulladás okozta.

A vállalkozó alkalmi munkavállalóját semmilyen munkavédelmi oktatásban nem részesítette, egyéni védőfelszerelést, így munkavédelmi sisakot sem biztosított. A farönköket szabálytalanul, a vékonyabb végüknél fogva vontatta, holott a vastagabb végüknél rögzítve kellett volna. A vontatóra jogosítvánnyal nem rendelkezett, a gépnek műszakija sem volt. A fa alá szorult embert ki lehetett volna szabadítani, ha van a helyszínen láncfűrész, mely egyébként kötelező az ilyen munkavégzéseknél.

Az ügyészség a vállalkozóval szemben felfüggesztett fogházbüntetést és a fakitermelői foglalkozástól eltiltást indítványozott.