nemzetbiztonsági bizottság;Szél Bernadett;"Soros-terv";

2018-01-22 17:14:00

Bepereli lejáratóit Szél Bernadett munkatársa

Névvel és arccal vállalta nyilatkozatát Dr. Janan Mirwais, aki közölte: jogi lépéseket tesz a személyét lejárató médiumok, többek közt a hírt először lehozó hirado.hu ellen - írja az Euronews.

Mint a Népszava is megírta, Németh Szilárd kitiltaná Szél Bernadettet a Nemzetbiztonsági Bizottság Soros-tervvel foglalkozó üléséről, mert szerinte az LMP elnöke és pártja "Soros György érdekeit szolgálja”. Pár nappal ezután a hirado.hu azt írta, azért nem akarják beengedni Szél Bernadettet az ülésre, mert még 2015-ben olyan külsős szakértőt jelölt a bizottságba, aki Afganisztánban született és megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Az eddig nem nevesített szakértő Euronewsnak küldött közleményéből kiderül: Dr. Janan Mirwaisnak hívják, négy éves kora óta Magyarországon él, cum laude végzett az ELTE-n, ahol jelenleg is óraadó tanár. Több alkalommal tolmácsolt a hadseregnek és a külügynek is, Schmidt Mária munkatársaként dolgozott a Terror Házát működtető alapítványnál is.