Brazília;Lula da Silva;

2018-01-24 06:35:00

Lula sorsa ma dől el a bíróságon

A börtön vagy az elnöki palota vár Brazília valaha volt legnépszerűbb államfőjére – egyes szakértők így értékelik Luiz Inácio Lula da Silva helyzetét. Ma ki is derül, hogy a Brazíliában csak Lulaként ismert munkáspárti politikusnak – akinek szociális programjai milliókat emeltek ki a mélyszegénységből – mi lesz a sorsa: a bíróság szerdán dönt arról, hogy megerősíti-e a kilenc és fél éves börtönbüntetést a korrupciós ügyben. Ez esetben sem csuknák le azonnal, ám semmiképp sem indulhatna az elnökválasztáson. Amennyiben viszont a bírák ejtik az ügyet, a 72 éves politikus minden erejével készülhet az idei elnökválasztásra, amelyen igen nagy eséllyel indul, tekintve, hogy még a súlyos botrány sem okozott tartós népszerűségvesztést.

Pedig eleinte úgy tűnt, hogy a „szegények megmentőjeként” ismert egykori vezetőt semmi sem mentheti meg attól, hogy belebukjon az ügybe. Hiába váltak mindennapossá a korrupciós botrányok a latin-amerikai országban, az egykori gyári munkás sok brazil szemében a feddhetetlenség szimbóluma volt. 2015-ben azonban kiderült, hogy politikai szívességeket tett egy építőipari vállalatnak, cserébe 1,2 millió dollár értékben kapott „ajándékokat”, többek között egy tengerparti luxusingatlant. Bár ezen kívül van még hat másik vádpont van ellene – ezekkel kapcsolatban csak az októberi választások után születik döntés, így nem akadályozzák az esetleges indulását –, Lula kitart az ártatlansága mellett, és azt állítja, hogy politikai riválisai akarják tönkre tenni.

A jelek szerint sokan hisznek neki, vagy legalábbis hajlandóak szemet hunyni a történtek fölött. „Lehet, hogy lopott, de ő volt a legjobb elnökünk Getulio Vargason kívül” – nyilatkozta a Bloombergnek Antonio Martins de Lima, 46 éves fogászati asszisztens. „Ha indul a választáson, rá fogok szavazni. Még akkor is, ha bűnösnek találják” – tette hozzá a férfi. A Datalfolha közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint jelenleg 36 százalék voksolna rá. Érdekes módon, mióta tavaly júliusban elítélték, folyamatosan emelkedik Lula népszerűsége. Ettől aligha független, hogy a jelenlegi konzervatív elnök, Michel Temer adminisztrációja rendkívül népszerűtlen, és egy számjegyű támogatottsággal bír.

Az elmúlt évek sokakat kiábrándítottak a politikai elitből. Egymást érték a korrupciós botrányok, alig volt olyan párt, amely ne lett volna érintett. Számos politikus bukott bele az „Autómosó” nyomozásba, amely fényt derített arra, hogy az állami olajvállalat túlárazott szerződéseket kötött építőipari cégekkel, s az ezekből származó pénzek nem csupán az üzleti élet szereplőinek zsebében landoltak, hanem – első sorban munkáspárti – honatyákéban is. Ha nem is közvetlenül emiatt, de pénzügyi machináció miatt kellett 2016-ban távoznia az elnöki székből Dilma Rousseffnek, Lula utódjának. A gazdaság is mélypontra került, így nem csoda, hogy a kiábrándult választók egy része nosztalgiával tekint a múltra. Az új évezred legfényesebb időszaka kétségkívül Lula 2002 és 2010 közötti elnöki ideje volt.