feljelentés;kiskorú;szex;fideszes;

2018-01-25 19:23:00

Bűnös viszony? - Feljelentettek egy fideszes képviselőt

Egy, a hvg.hu birtokába jutott feljelentés szerint kiskorúval folytatott intim kapcsolat miatt jelentettek fel egy nagykőrösi fideszes önkormányzati képviselőt, kollégiumi nevelőtanárt. Az ügyben a lap megkereste a rendőrséget.

A hivatkozott ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölése alapján a Gödöllői Rendőrkapitányság folytat nyomozást szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Válaszadásunkig gyanúsított kihallgatás nem történt az ügyben.

Ezt a választ kapták. 

A hvg.hu azonban elérte a feljelentésben megnevezett férfit, aki annyit mondott, semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott az ügyben, nem tudja, mivel vádolják, addig nem tud mondani semmit. Annak a kollégiumnak az igazgatója, ahol a feljelentésben megnevezett férfi dolgozik, azt mondta, hogy hivatalos tájékoztatást a rendőrségtől nem kapott az ügyről, de elképzelhetőnek tartotta, hogy erről nem őt, hanem a tankerületet értesítik, ők ugyanis a munkáltatók. Az állítás a Facebookon is terjed, ott találkozott vele ő is. Beszélt a tankerület igazgatójával, tudomása szerint belső vizsgálat indult az ügyben, várja a fejleményeket.

A Büntető törvénykönyv szerint szexuális visszaélés az, mikor egy 18. évét betöltött személy egy 14. éven alulival szexuális cselekményt végez, vagy arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen. Külön tétel, ha valaki csak megpróbálja rávenni a kiskorút szexuális cselekményre. Az első esetben 2-8 éves, a másodikban 1-5 éves büntetést lehet kiszabni - írja a hvg.hu.