Liget Projekt;Ligetvédők;

2018-01-30 13:08:00

Leégett a ligetvédők tábora – Benzinszagot éreztek

Négyen éjszakáztak a ma hajnali 1 körül leégett táborban, értesült a Mérce.hu. Senki sem sérült meg – a helyszínen tartózkodó két macskát is ideértve –, de a kár több százezer forint is lehet. Minden sátor és felszerelés elégett.

Tegnap még három helyen táboroztak Ligetvédők. A mostani eset az Ötvenhatosok teréhez közel történt, ott, ahová a Néprajzi Múzeum kerülne. Az aktivisták célja megvédeni a közparkot a kormány Liget-projektjének rombolásától: ennek érdekében már közel két éve, 684 napja vannak folyamatosan jelen. Egyikük, Antal Nikoletta úgy nyilatkozott, a leégett Natura Tábort is nemsokára újraépítik. A romok eltakarításában a Főkert munkatársai voltak segítségükre.

Gyújtogatásra gyanakszanak, mivel többen is benzinszagot éreztek, írják a Ligetben Ligetvédők Facebook-csoportban. A rendőrség helyszínelt, az ügyben eljárás is indult. Nem ez lenne az első ilyen: felgyújtották már egy sátrukat tavaly augusztusban is; akkor Antal úgy nyilatkozott, látták is az elkövetőket menekülni. Életveszélyes fenyegetéseket is rendszeresen kapnak.

Fénykép a leégett táborról. Fotó: Ligetben Ligetvédők/Facebook

Fénykép a leégett táborról. Fotó: Ligetben Ligetvédők/Facebook